08. Péntek

Sziasztok!

Köszönöm a +1900 oldalmegtekintést és. hogy komiztatok a rész után. Tudom, hogy egy kicsit soká jött ez a rész, de remélem, hogy kárpótollak ezzel titeket!

Kellemes olvasást!

xoxo, Dodó

*Alisha szemszöge*
A reggeli készülődésem kicsit elhúzódott, köszönhetően annak, hogy negyed órát álltam a szekrény előtt, hogy mit vegyek fel. Először egy ruhára gondoltam, de a rossz idő miatt harisnyát kellett volna felvennem és a hozzáillőt pont nem találtam. Aztán az egyik új felsőmet, de rájöttem, hogy az a farmer, amivel jól mutatna Kate-nél maradt. Már nagyon ideges voltam, hogy nem tudok mibe elmenni, mikor találomra kikaptam a szürke nadrágomat és egy háromnegyedes ujjú kék felsőt. Már nem is érdekelt, hogy jól nézzek ki, egyszerűen csak el akartam indulni. Hajam szorosan összefogtam a fejem tetején, majd felvettem a hattyús nyakláncom és a fekete Conversem. Meglepő módon nem néztem ki hülyén. Pedig arra számítottam, hogy kinézetem egyenlő lesz egy hippiével.

Reggelimet a csúszásom miatt sietősen kapkodtam be, Jenna – aki különös módon még a házban tartózkodott – csak kapkodta a fejét.

Edzőtáskám a hátsó ülésre száműztem és bepattantam az elsőre. Hátizsákom minden zsebe kinyitva, de nem is törődtem vele, csak ledobtam a magam melletti ülésre és indultam. A sulihoz vezető úton nem ütöttem el senkit, és viszonylag időben értem a sulihoz. Órámra pillantottam, és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mert még volt egy bő negyed órám csengőig. Becsatoltam a táskám zsebeit, majd körülnéztem. Adam autóját nem láttam, így viszonylag megnyugodtam, hogy előtte érhetek be a terembe.

Ahogy eszembe jutott a tegnap este a szívem iszonyú tempóban kezdett el verni és elhittem, hogy a környezetemben lévők is hallják és nem csak én.

Sietősen letettem a táskám, és nem is foglalkoztam azzal, hogy a matek cuccom elővegyem vagy valami ilyesmi, hanem egyből Kate padjára ültem és hallgattam a tegnap történteket.

- És komolyan nem tudom megítélni, hogy ki a rosszabb: apám vagy az a nő?! Nem elég, hogy Candykének szülinapja volt, apám elvárta, hogy ajándékot vigyek és tűrjem a társaságukat egész este. Arról persze nem is beszélek, hogy én kaptam tőlük valamit szülinapomra? Öhm, nem! Szóval elegem van ebből a családból! Anyával moziba mentünk volna, de az a szemét nő még abba is belerondított. Komolyan, ha ezeknek egyszer gyerekük lesz, remélem, hogy leszállnak rólam… - dühöngött Kate, bár érthetően. Köztudott, hogy már mióta ezt a filmet várja, erre berendelik szülinapozni.

Hirtelen az ütő is megállt bennem, mert a fiúk nekiálltak a „Áh, megjött már Adam is!” vagy „Hé, Adam videójáték visszavágó?” ordibálásokkal, így biztosra tudtam, hogy a teremben van.

Kate az ajtó felé pillantott, majd rám és elmosolyodott.

- Nem tudnál úgy tenni, mint aki nem tud semmiről – suttogtam neki halkan.

- Tudnék, de nem akarok – lökte fél vállról, és már kiáltotta Adam nevét, majd integetni kezdett neki. Kinyírom ezt a csajt!

- Hali, csajok! – mosolygott Adam, és először rám majd Kate-re nézett. Szeme színe megegyezett a felsőmével, és ahogy azokkal nézett rám, rögtön elpirultam és a tegnap este meg a majdnem csók jutott eszembe.

- Szia – mondtuk egyszerre a barátnőmmel.

- Komolyan azt hittem, hogy elkések. Pedig a matekot soha nem hagynám ki – fintorgott, mire egyből nevetni kezdtem.

- Apropó, matek! Adam tudsz segíteni a háziban? – kérdezte Kate én pedig mosolyogva óvatosan megütögettem Adam vállát, ezzel jelezvén, hogy sok sikert.

Még a saját padomnál is hallottam a sóhaját a magyarázat közben, amin jót nevettem. Elővettem a felszerelésem, és még nem kezdődött el az óra, küldtem Ben-nek egy üzit, hogy el ne késsen, mert fontos próba lesz.

Adam nem sokkal csengő után leült mellém, és az arca nyúzott volt.

- Lefárasztott? – mosolyogtam. Elröhögte magát, majd bólogatott.

Matek óra közepén egy cetli esett rá „véletlenül” a füzetemre. Kérdőn néztem rá, de ő csak mosolygott. A tanár felé lestem, hogy nem néz-e és kinyitottam a papírt.

Mit szólsz a szombathoz?

Ajkaimat mosolyra húztam és körmölni kezdtem a válaszomat: Tökéletes :)

Visszasöpörtem neki, majd nem sokkal később újra hozzám került. Ohh, az lesz ;)

Fejemet fogva nevettem el magam, majd visszafordultam a füzethez. De az agyam nagyon nem a matek körül forgott. Ezer és ezer kérdés merült fel bennem, amiket legszívesebben már kiböktem volna neki, de tartottam magam…

Táncra hamar érkeztem, de nem bántam, mert miután átöltöztem, alaposan bemelegítettem, mert most lesz a csoportos tánc első olyan próbája, ahol az egészet eltáncoljuk. Kicsit izgulok, mert ha nem tetszik majd a tánc az igazgatónak – a mi részlegünkének -, akkor tanulhatunk be újat. Három hét alatt simán összelehet dobni akár tíz táncot is, de ha az ember valóban profin akarja csinálni, akkor sokat kell gyakorolni. 

Ez az egész „felvételizzünk a felnőttekhez” dolog nagyon bonyolult. Hisz a felvételi a teltházas előadóteremben lesz, ahol megannyi ember lesz. A vizsgabizottság az intézmény igazgatójából – aki jelenleg valahol Európában nyaralgat -, a felnőtt táncosok legjobbjából és a NYDC két részének az igazgatójából áll. Persze, mivel a két részigazgató kapcsolatot létesít a táncosokkal, a szavuk nem sokat ér.

Mikor a többiek bejöttek, neki álltunk közösen is bemelegíteni, hogy ne történjen semmi baleset. Segítettünk egymásnak, és még a fiúk is jótékonykodtak ez erejükkel, hogy kellően belegyünk nyújtva. Gondolom, hogy unatkoztak, mert a csoportosba csak lányok táncolunk, így nekik várniuk kell míg el nem kezdődik a hip hop próba. Ahová szintén hivatalos vagyok, mert az egyik lány kiiratkozott a NYDC-ből, mert elköltöztek, ami elég rosszul érintette a csapatot, hisz el sem köszönt, se semmi.
Koreográfus az igazgatóval a nyomában pontban négykor besietett a terembe, majd a fiúkat átültette a terem másik végébe, majd leültek a dirivel egy-egy székre és elindították a zenét.
Mind a heten beálltunk a helyünkre és a már betanult koreográfiát kezdtük el táncolni.
Nem mertem az előadás alatt a tanárokra nézni, mert féltem, hogy az arcuk valami olyanról árulkodik majd, hogy nem tetszik nekik és akkor tuti, hogy az összes kedvem elment volna az egésztől, így csak a lányokra koncentráltam.
A végénél kénytelen voltam a felnőttekre nézni, akik pokerarccal ültek, majd mikor a zene elhallgatott, felálltak.
- Lányok, megmondom, hogy egészen meglepődtem. Úgy gondolom, hogy megállná a helyét a megmérettetésen, de csak akkor lehet sikeres az előadás, ha minden erőtöket beleadjátok, és egyszerre csináljátok. Ezért nehéz ennyi embernek egyszerre táncolnia, mert oda kell figyelni a többiekre, hogy senki ne maradjon le, és ha valaki siet, vagy lemarad, akkor az egész rossz. Vihetitek a felvételire, vagyis semmi hiba ne essen bele élőben! - csend volt a teremben, és csak az éles hangja törte a levegőt. Amint távozott felsóhajtottunk. Fiúk megtapsoltak minket, és kezdtem elhinni, hogy nem is olyan gáz lesz a felvételi...

07. A randi folytatódik

Halihó!

Köszönöm a véleményeket és a nézettségi szám növekedését!

Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a rész, és ha így van akkor ne féljetek megosztani velem!

Jövőhéten vagy utánna lesz új rész, előre nem tudom megmondani, de ne lepődjetek meg, ha nem hozok új bejegyzést..

Nem lett hosszú, de a következőnél szeretném bepóloni..

Xoxo, Dodó

- Kedvenc élet? – támasztottam meg az állam az asztalon lévő kezemen. A hangulat feloldódott köztünk, ahogy túlestünk a „család” témán. Szemei csillogtak és a színtiszta fehér fogai folyton elővillantak.

- Pizza. Képes vagyok azt enni egész nap – forgatta a szemét a saját mondataira, mire halkan felnevettem – Várj, kitalálom! A tied is az – fintort vágva bólintottam, mire hitetlenkedő arckifejezése mosolyba szalad át.

- Milyen feltéttel? – kérdezte.

- Sajt, sonka; igazából mindegy, csak tonhal ne legyen – említésére is kirázott a hideg. Megnyugtatott, hogy ugyanígy van ő is, de egy dolgot utál a tonhalnál, az pedig az édes pizza. Egy pizza legyen sós, és ne édes, mint a csoki, mert az nagyon nem jön össze. Helyeslően bólogattam.

- Ma nem kell Emilyért menned? – pillanatra elgondolkodott, majd sietősen válaszolt.

- Nem. Ma anya van a soron. Beosztjuk, hogy kinek mikor jó, és a szerint járunk el – halványan elmosolyodtam, majd a kérdő pillantására válaszolva beszélni kezdetem: - Olyan jó, hogy ennyire jóban vagy vele és szereted őt.

- Apám után mindent elkövetek, hogy normális legyen az élete és ne maradjon egyedül, mert akkor elkezd valakit hiányolni az ember, aki már nagyon nincs vele – látszott, hogy testileg ugyan itt van, de lelkileg, már nagyon nem.

Eszembe jutott, hogy milliónyi tanulni valóm van, mert holnapi nap teljességgel a tánc körül fog forogni, így nem sokat leszek otthon.

- Mennem kellene – sóhajtottam. Rám emelte kék szemeit, majd szomorúan lebiggyesztette az ajkát, majd hatezredjére is megkérdezte, hogy biztos nem vagyok-e éhes, szomjas. Továbbra is bizonygattam, hogy teljesen jó vagyok. Megadóan bólintott, majd felpattant és a helyiség hatalmas pultjához ment és elővette a pénztárcáját. Furán éreztem magam, hogy egy srác fizeti a fogyasztásom, de amennyire tudom a randikon ez a módi.

Kikerestem a táskámból az autóm kulcsát, és összeszedtem magam.

Kissé bánatos arcát szőke haja remekül kiegészítette. Kék szeme, mint mindig most is csillogott, és akárhányszor belenéztem a gyomrom ugrott egyet.

Vállamra raktam a hátizsákom, és vele a hátam mögött elindultam ki az épületből, ki a sötétségbe.

- Köszönök mindent – mondtam zavartam, mikor már elég közel jártunk az autókhoz.

- Egy kólát ittál, ez aztán a fogyasztás – viccelődött, mire a vállánál fogva próbáltam arrébb tolni. Kidolgozott izmainak köszönhetően, meg sem tudtam mozdítani.

- Mit szólnál, ha megismételnénk? – mosolyodott el és egy szőke tincs a homlokába lógott, amit annyira szerettem volt kisimítani onnan, de tartóztattam magam.

- Újabb randira hívsz? – dőltem a kocsimnak és közben a parkoló aszfaltját néztem.

- Bizony ám – elém állt és közelebb jött. Éreztem a fantasztikus illatát, ami szinte beleitta magát az orromba.

- Benne vagyok – mondtam halkan, mire még közelebb jött. Kezemben a kocsi kulccsal babráltam, mikor egy tincset, ami kilógott a többi közül a két kezébe vett. Megdermedtem, és a szívem hatszor megugrott. Bátorságot merítve felemeltem a fejem, és imádkoztam, hogy el ne vegye onnan a kezét. Arcát figyeltem, ami olya közel volt az enyémhez. Tökéletes bőr, egyenes orr, telt rózsaszín ajkak. Simán elmehetett volna modellnek is.

Ujjait lefutatta az arcomon, majd a nyakamnál megállította és rám nézett.

Pirulásom még mindig nem ment nyugdíjba, agy vörös arcom lehajtottam. Mutatóujját az állam alá helyezte, és felhúzta azt. Felnéztem a gyönyörű kék szemekbe, amik folyton közelebb jöttek. Arca nem árulkodott semmiről, de szemei az ajkaim lesték. Tett egy apró lépést felém, nyakamon lévő keze megsimogatta a bőröm, majd felém hajolt. Szemeink pár pillanatra tartották a kapcsolatot, majd lassan lecsukódtak. Egyszerre vettük a levegőt, és abban a pillanatban, hogy összeérhettek volna a szánk, megszólalt a telefon a zsebében. Pár másodperc volt, mire felfogtuk, hogy a csók nem fog megtörténni, és Adam kissé dühösen elhúzódott. Visszaállítottam a lábaim a lábujjamról a talpamra, majd apró mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy miközben telefonál, szemét rajtam tartja, és féloldalas vigyorral legelteti a szemét.

Abból a pár mondatból, mit mondott, arra tudtam következtetni, hogy az anyukája van a vonalban, és mikor letette dühösen a zsebébe rakta.

- Minden rendben? – léptem hátra egyet, így a kulcsot a zárba tudtam helyezni.

- Aha - mondta megnyugtatóan.

- Mennem kell – mondtam halkan, majd megvártam még jó éjszakát kíván, és beszálltam a kocsiba, és elindultam haza. 

*Adam szemszöge*

Alisha kihajtotta a parkolóból, de előtte intett és elindult az éjszakába.

Az ősz beállta miatt hamar sötét volt, még így este hétkor is.

Rettentő jól éreztem magam vele, mert nem olyan volt, mint a többi csaj. Nem közölte, hogy neki diétás kóla kell, és nem tűnt el a randi közepén, hogy bepúderezze az orrát, amire amúgy semmi szüksége nem lenne.

Az egész estében az ő családi története volt a meglepő. Ha eddig azt hittem, hogy nekem volt rossz gyerekkorom, akkor azonnal el is felejtem. Az enyém az övéhez képest könnyű volt. El sem tudtam képzelni, hogy nem csak viccel mikor mondta, hogy a saját szülei szinte meg akarták ölni, és, hogy lemondottak róla, mert nem szerették. Hogy ez a mai világ hova süllyedt?

Mégis olyan boldognak látszik, és nem mutat semmiféle öngyilkos hajlamokat, mint az azonos problémával küszködő fiatalok egy része.

Gyönyörű, okos és intelligens. És nem mellesleg, tetszik.

Nem tudom, hogy mi húz annyira hozzá, de mindenesetre nagyon örülök, hogy így van.

Feldobja a napjaimat az iskolában, és az, hogy hajlandó eljönni velem egy második randira, még boldogabbá tesz.

Az autóm felé sétáltam, közben pedig azon agyaltam, hogy anya miért nem tudott volna egy fél perccel később hívni. Tökéletes időzítés volt a csókra, ami sajnos nem történt meg. Nem adom fel a reményt, mert még sokszor fogunk találkozni, de tudatni akartam vele, hogy kedvelem. Nagyon is. Főleg mikor elpirul. Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rá.

Fiatalok sokasága lépett ki a vendéglőből, és idejét éreztem a távozásnak, még nem kell várnom fél órát, hogy a kezdő sorőrök kitolassanak a parkolóból.

Út közben csak Alishán járt az agyam. Többek között azon, hogy valószínű, hogy a legerősebb ember, akit láttam. Ha nekem kellett volna azt a gyerekkort megélnem, amit neki, nem hiszem, hogy most olyan életet élnék, mint ő.

Nem érdekelt, hogy nincsenek szülei, csak a nagynénikéjével lakik, nem érdekelt, hogy folyton összeköti a haját, sem az, hogy nem ken magára ezer kiló vakolatot.

Egyszerűen tökéletes volt, ahogy van, és mindent el szeretnék követni, hogy boldoggá tegyem és mosolyogni lássam.

06. Őrület

Gumicukor!

Köszönöm a komit az új(régi) részhez! Szép számban nő a nézettség, amit nem tudok elég nagy mértékben megköszönni.

Az a rész az előzőhöz képest hosszabb lett és itt másfél napot összegzek nektek. A héten még hozok egy rész, de, hogy iskolaidőben mi lesz, azt még nem tudom. Minden lassabban fog menni az biztos!

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

Reggel csak úgy pattantam ki az ágyból. Belebújtam a papucsomba és a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom és kibontottam az összegumizott hajamat. Kifésültem, és az arcom köré igazgattam. Komolyan elgondolkodtam, hogy kiengedem ma, de a józan eszem ellentmondott ennek.

Szerettem volna, ha Adamnek tetszem, de nem akartam, hogy a média ott legyen mindenhol.

Elég népszerűek NYDC táncosai és a felvételiző diákok, így ha tudomást szereznek egy táncos életéről, akkor azt mindenképp lehozzák a lapokban.

Persze, nem vagyunk olyanok, mint a sztárok, de New York egyik legnemesebb intézményének életének mozzanatairól szinte mindenki tud.
Sok ezren akarnak bejutni minden évben a húsz fős helyekre, így elég nagy a felhajtás.
Felgumiztam a hajam, majd a fogmosással folytattam. Egy szürke nadrágot, hozzá pedig egy világoskék vékonypulcsit vettem fel. Szinte szárnyaltam lefelé a lépcsőn, és a jókedvem oka természetesen a tegnapi Skypeolás volt. Nem akartam magam abba a tudatba belerángatni, hogy tetszem neki, vagy valami, mert szerintem szép, se csinos nem vagyok.

Megittam a reggeli narancslé adagom, amit Jenna előkészített nekem – mint minden reggel – mielőtt elindult a munkába. A tévében dolgozik, így a nap nagy részében kamerák között lézeng, de soha nem felejtkezne el rólam, amit nagyon értékelek. Főleg a „szüleim” miatt.

Behajigáltam a táskámba a könyveket, majd az edzőcucc társaságában siettem az autóhoz. Infó az első óránk, így az eléggé laza lesz, ahol szokás szerint azt csinálunk, amit akarunk, így valószínű, hogy az osztály nagy része a föcivel lesz elfoglalva.

A parkolóba érve Adam nagyszerű autójának még a nyomát sem láttam, így kicsit csalódottan kullogtam be a suliba. A szekrényemhez vitt az első utam, ahol minden könyvtől megszabadultam, kivéve a földrajzot.

Épp csuktam be az ajtaját, mikor a kékszemű megjelent mellettem.

- Szia – fülig érő vigyora súlyos szívdobbanási incidenseket okozott, de igyekeztem nem mutatni.

- Szia – néztem rá, miközben a táskámat zipzáraztam be.

- Itt vannak a füzeteid – beletúrt a hátizsákjába és kihúzott belőle hat füzetet – Megmentetted az életem – adta át, de a vigyora megmaradt.

- Csak viszonoztam a matek órai segítséged – felállítottam a tanszereket a könyvek mellé, és közben nem akartam tudomásul venni, hogy végigmért. Már attól, hogy a szemével a testemet fixírozza remegni kezdtem.

- Hol leszünk? – terelte vissza a szemeit az arcomra, majd nemtörődöm módon a szekrényeknek dőlt.

- Földszint 10 – csuktam be az ajtót és a vállamra dobtam a táskát. Olyan arcot vágott, mint aki mindent tud, de nem volt nehéz átlátni rajta.

- Nem tudod hol van, igaz? – mosolyogtam.

- Fogalmam sincs – válaszára felnevettem és intettem, hogy kövessen.

Infón is beült mellém, ahol szinte mindenki a figyelmét a tankönyvre terelte, mert mily meglepő módon senki nem tanult pár ember kivételével.

Spanyolon kihívtak felelni, ahol ötöst kaptam, majd egy unalmas irdalom és rajz következett.

Földrajz előtt folyton a hajam birizgáltam, mint mindig mikor ideges vagyok. Aminek nem volt sok értelme, mert a teszt elég könnyű volt – azok számára akik tanultak.

Tesin futás következett, ahol együtt rohangáltam Adammel, aki mindig hencegett, hogy leelőz. Ennek következtében mondtam neki, hogy egy kör verseny, amit nem sok különbséggel, de megnyert. Örültem, hogy nem hagyott nyerni, mert nem akartam a szemében olyan embernek tűnni, akit hagyni kell győzni, hogy elfogadja az eredményt; helyette cukkolni kezdtem, hogy milyen ember az olyan, aki nem hagy egy lányt nyerni.

Ofő váratlanul bejelentette, hogy a másnapi spanyolt átcsúsztatjuk mára, mert holnap továbbképzés lesz.

Fáradtan ültem a székemen, a padomon Kate rágcsált egy almát, de azt is a leglassúbb tempóban, és olyan nagyon elgondolkodott, hogy nem igen lehetett volna felébreszteni. A fiúk a tanáriban próbálkoztak a tanároknál, hogy hadd ne legyen spanyol, de az arckifejezésük, mikor megérkeztek, mindent elárult. Maradunk.

- Szóval – ült le mellém a padtársam, akinek a haja össze-vissza állapotban volt – arra gondoltam, hogy esetleg lenne-e kedved eljönni velem holnap meginni valami alkoholmenteset – viccelődött, miközben az arcomat figyelte. Kate-nek sem kellett több, azonnal odafordult hozzánk:

- Mint egy randi? – vigyorgott izgatottan, pedig nem is őt hívták meg.

- Igen, lehet így is mondani – túrt bele a szőke hajtincsébe a szórakozott fiú az oldalamon.

- Úú, Alisha! Élj a lehetőséggel – suttogta a fülembe, de mindketten hallottuk; majd odébb is lépkedett.

- Mit szólsz hozzá? – döntötte oldalra a fejét és megtámasztotta a kezén.

- Oké – mondtam elpirulva – Mikor?

- Suli után? – bólintottam és a téma abba is maradt, mert becsengettek és besétált a nagyon rég látott tanár.

Táncra épp, hogy csak beestem, mert elbeszéltem az időt Adammel, hogy mindenképp össze kellene futnunk este Skypeon. Kontyba rendeztem a hajzuhatagomat, majd fekete edzőruhába öltöztem és nekikezdtem a bemelegítésnek.

Az egész háromórás koreográfia gyakorlást mosolyogva hajtottam végre, amit a tabárnő is észrevett, mert megjegyezte, hogy ilyenkor mindig jobban teljesítek, ha jó kedvem van.
Az állandó jókedvemnek Adam volt az okozója, és mióra csak megismertem jobb a hangulatom. Valahogy feldobta a hangulatom, hogy valakit érdeklek Jennán és a lányokon kívül, és az a valaki nem már, mint a világ legjobb pasija. Egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen a napnak, hisz táncolhatok három órát, beszélgethetek este az Adonisszal - amit mellesleg alig várok - és randizni hívtak.
Már csak a randi szó említésére is görcsbe rándult a gyomrom, mert iszonyú ideges vagyok. Érdekes lesz a holnap, de alig várom, hogy túlessünk az öt órán, majd vele lehessek.
A próba, mint mindig gyorsan telt és azon vettem észre magam, hogymár nyújtok is le. E fontos cselekedet után az öltözőbe ruhát cseréltem. Mint mindig, most is kinéztem az ablakon, hogy nincs-e paparazzó vagy esetleg egy ismerős a közelben. A hűvös levegő jól esett a bőrömnek, de ugyanakkor félő volt, hogy a leizzadt fejbőröm megfázik-e, így siettem az autómhoz.
Tizenegyig mesélte Adam a Kate korrepetálását, és megfogadta, hogy soha többet nem válal be semmi ilyet. Megértettem, hisz Kate nem könnyű eset, de én továbbra is szándékozok segíteni neki, amikor csak tudok.
A randit nem hoztuk fel, csak mikor elköszöntem kérdezte meg, hogy áll-e még a kis találkozásunk. Sejtelmesen mosolyogtam, és kinyomtam a kamerát. Hagytam, hadd törje csak az okos fejét.

Az ötödik óra után idegesen húzogattam a fekete pólóm szegélyét. Már csupán a neve említésére is liftezni kezdett a gyomrom, és a legjobb barátaim egész nap csak vele nyaggattak, tehát a nap végére kivoltam.
Mosolyogva jött mellettem a parkoló felé.
- Mehetünk? - kék szemeit az én átlagos barnámba fúródott, mire azonnal mosolyogni kezdtem.
A pár nap alatt, mióta itt van nagyon megtetszett és szinte hihetetlen volt, hogy randira hívott, és sokáig kételkedtem benne, hogy nem-e azért mondta azt, hogy randi, mert Kate megkérdezte.
- Persze. Hova megyünk? - most ő villantotta meg a sejtelmes vigyorát, melynek következtében intett, hogy kövessem. Az autókat nem hagyhattuk a suli parkolójában, így mindketten beültünk a sajátunkba, és elindultam utánna.
Pár perc múlva a Max&Beth elé értünk, aminek a szomszédos áruházzal összekötött parkolójában leparkoltuk a járműveket. Táskámat a vállamra lökve, ideges sóhaj társaságában szálltam ki a kis Kicsikémből.
- Honnan tudsz erről a helyről? - vontam össze a szemöldököm. alig van itt pár napja, de a város egyik legmenőbb helyére hoz, ahol megannyi diák fordul meg naponta.
- A múltkor Emnek kaja kellett, mikor hoztam haza az oviból, és nem bírta ki még hazaérünk, így megálltam és vettem neki egy hamburgert - elismerően bólintottam, hogy milyen kedves a testvérével, mikor a legtöbb ember csaknem megöli a saját vérét.
Kinyitotta az ajtót, és beengedett maga mellett, de a csodás illata ott lengett a levegőben.
Az egyik sarokbe mnetünk, ahol alig voltak és leültünk egymással szemben a boxban.
- Éhes vagy - letette maga mellé a hátizsákját és engem kezdtett el nézni.
- Biosz után? Nem - mosolyogtam. Halkan felkuncogott, majd rendelt mindkettőnknek egy kólát.
- Mesélj valamit magadról, amit nem tudok - dőlt hátra a párnázott ülésen.
- Mit akarsz tudni? - a lófarkamat hátradobtam és vártam a válaszát.
- Mesélj a családodról - magamba fájdalmasan felnyögtem és reméletm, hogy valahogy kikerülhetem a témát. Nem azért, mert nem bízom meg benne annyira, hogy elmondjam, hanem mert nagyon érzékenyen érint az egész.
- Kezd te - kezeimet a mellem lőtt öszefontam és szórakozottan néztem rá.
- Nos, nem sok jót tudk mondani, de ha érdekel, elmesélek mindent - biztatóan bólintottam, mire nekikezdett - Emmel és az anyámmal élek. Apám mikor Em fél éves volt elköltözött, vagy lehetne úgy is mondani, hogy anya kidobta. Mindig gondjai voltak az őszinteséggel, és a hét minden napján kábított minket valami olcsó hazugsággal, aztán átvágott mindenkit. Elérte, hogy az ember vakon megbízzon benne, majd otthagyta a semmi földjén. Elfelejtett házassági évforduló, kihagyott focimeccsek, és ezer más kivetnivaló után, ráadásként jött a fogadásai. Anya, tánctanárként dolgozott és a napjai csak körölöttünk és az alsós táncosok között forgott, és nagyon nem hiányzott neki apa hülyeségei. Mielőtt végleg kilépett volna az életünkből, már az előtt sem volt teljes értékű szülő. Ezért is néztem anyára mindig úgy, mint az egyetlen szülőmre. Em, ahogy nőtt megértette, hogy hárman vagyunk, és nagy nehézségek során el is fogadta ezt, de úgy gondolom, hogy jobban jár egy ilyen haszontalan ember nélkül, mint vele.
- Apád nem is próbált meg kapcsolatot keresni veletek? - csak úgy ittam a szavait, de közben a döbbenettől alig tudtam beszélni. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy Adam egy irígylésre méltó  családból jött, és most, hogy tudom, hogy nem, még jobban húz hozzá valami.
- Eleinte nem, de mostanában, mielőtt ideköltöztünk oly annyira beszélni akart az anyámmal, gondolom, hogy adjon neki pénzt, hogy képes volt kirúgatni őt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy költözünk.
- Megbántad, hogy eljötetek? - lágyult el a tekintetem. Az ő arca is komor lett, de még mindig látszott az arcán, hogy nincs meghatódva.
- Nem - a pincér meghozta a rendelésünket, így azokat megköszönve tovább hallgattam - Jó végre olyan helyen lenni, ahol megbízhatok az emberekben.
- Ó, és bennem megbízol? - kacérkodtam. Elmosolyodott és válaszolt - Igen, és ezen én magam is meglepődtem, mert ilyen hamar senki nem lopta még be magát a bizalom zónába - megforgattam a szemem.
- Te jössz - mutatott rám, miközben kortyoltam egyet a folyadékból és a szemében láttam a csillogást, hogy alig várja, hogy hallja a történetem.
- Oké - sóhajtottam és hátradőltem. Mosolya az első mndat után lehervadt - A nagynénikémmel élek, mert a szüleim úgy döntöttek, hogy nem kellek nekik és elhagytak. Nincs testvérem, legalábbis nem tudok róla.
- Mondd, hogy csak viccelsz - suttogta halkan.
- Bárcsak - néztem a szemébe, mely kékebb volt, mint valaha.
- Elhagytak? Miért, és hogyan? - homlokát összehúzta.
- Igen, elhagytak. Kicsi voltam, nem emlékszem sokra, de azt biztosan tudom, hogy nem szerettek és otthonhagytak egyedül, miközben ők elutaztak valahova. Ha nincs Jenna, akkor valószínű halálra fagytam volna abban a házban, ahová a szüleim nem tértek vissza. Jenna kérte, hogy hadd legyen a gyámom, mire a szüleim ellen eljárás indult, minek a következménye egy fél napos börtön lett, mert óvadékkal megúsztak mindent és eltüntek a Föld felszínéről. Még most is ő nevel és nekem ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy mindig ott lesz nekem. Sokszor mondta már, hogy hívjam nyugodtan Anyának, de sosem voltam képes rá - fejeztem be az életem nagy történetét.
- Ezt megtehetik? Hogy közlik, hogy nem szeretnek és majdnem megölnek egy kisgyereket? - hangja dühösen csengett, de nem bántam, hogy elmondtam neki. A dobbanásokkal a mellkasomban megállapítottam, hogy még idegesen is isznyú sexy.
Széttártam a karom, miszerint nem tudom, majd a számat összepréselve eröltetett mosolyt vettem föl.
- Még itt vagy - állapítottam meg fél perc múlva.
- Mért, hol kéne lennem? - kíváncsiskodott.
- Tudod, aki hall a múltamról az sikítozva elrohan - mondtam szeliden.
- Én nem fogok - nevetett fel - Jó, beszéljünk másról! Mi a kedvenc filmed?
- Míg a Jackpot el nem választ. Neked? - vontam fel a szemöldköm.
- RIPD a szelemzsaruk. Cameron Diaz? Ez komoly? - nézett rám hitetlenkedve.
- Mért? Az, egy igen jó akakítása volt! - válaszoltam, és úgy éreztem, hogy ki kell állnom a kedvencem mellett.
- Szerintem meg a legrosszabb - fejtette ki a véleményét.
- Ohóóó! Mondja ezt az a srác, akinek a kedvenc filmje félig romantikus - gúnyosan elmosolyodtam.
- Ismered? - lepődött meg.
- Szerintem, mindenki ismeri. Jó film, csak valahogy olyan lüke - találtam meg a megfelelő szót rá.
- Lüke?
- Pontosan - mosolyogtam
- Tiltakozom! Ez egyáltalán nem igaz!
- Dehogynem! Semmi értelme nincs. Jó megöl pár "szellem rosszfiút", de akkor mi van? - tártam szét a karom, mert nagyon nem értettem.
- Na, jó! Egyszer megnézzük és utánna garantálom, hogy megváltozik róla a véleményed! 

05. Black család

Sziasztok!
Megérkeztem én és az 5. rész is.
Köszönöm a visszajelzéseket és bocsánat, hogy egy kicsit kiborultam...
Jó olvasást!
Xoxo, Dodó

- Szia - vigyorgott.
- Szia - mondtam zavaromban - Mit csinálsz itt? - kérdeztem és kijöttem a fülkéből.
- Vásárolok - kaptam az egyszerű választ.
- A női részlegen? - biccentettem oldalra a fejem.
- Nem. Anyával meg Emilyvel jöttem, de elvesztek - magyarázkodott. Halkan felkuncogtam.
- Gondolom Emily a húgod - mentem közelebb.
- Igen, elragadó teremtés. Meg kell majd ismerned - mosolygott - Te egyedül vagy? - nézett körben. Én is elkezdtem keresni a szememmel a nagynénikémet, de mintha a föld nyelte volna el.
- Nem, a nagynénikémmel jöttem, de ő is elveszett - mosolyogtam.
Ekkor egy magas barnahajú nő jött mellénk. Karcsú alkatából pontosan tudtam, hogy táncos, vagy az volt.
- Nem láttam Emilyt? - kérdezte. Hangja egy picit ideges volt.
- Nem. Anya őt itt Alisha Jones, a padtársam. Ali ő az anyám Nora Black - mutatott be minket egymásnak. Jobban megnézve rengeteg hasonlóság volt köztük. Az orruk ugyan olyan egyenes, szemük színe is megegyezik.
- Örülök, hogy találkoztunk - rázta meg a kezem.
- Én is - bájologtam.
- Ha most megbocsájtatok nekem, meg kell keresnem egy ötévest! - nevetni kezdtünk és ő eliszkolt.
- Nagyon jó fej az anyukád - mondtam mikor elment.
- Igen, elég laza. Lefénymásoltam a füzeteidet, holnap odaadom - tette zsebre a kezét.
- Okés. De most visszamegyek, leveszem ezt magamról - kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen fajta ruhákhoz.
Mosolygott, és bólintott, de mielőtt elment volna visszaszólt - Mindenképp vedd meg. Jól áll - aztán egyedül maradtam a pirulásommal. Megráztam a fejem, hogy tisztuljon ki és visszamentem öltözni. Kicsit vonakodva, de végül úgy döntöttem, hogy megveszem a ruhát. Vagy inkább megvetetem...
Jenna néni akkor került elő, mikor a kék ruhával a kezembe kutakodtam a farmer részlegen.
- Na, jó lett a ruha? - kíváncsiskodott. Mosolyogva bólintottam.
- Hova tűntél? - tettem fel a kérdést most én.
- Öhmm..hívtak telefonon és sűrgősen fel kellett vennem - magyarázta.

A délután további része vásárlással telt. Kaptam egy ruhát, egy farmer, két felsőt és egy hattyút ábrázoló nyakláncot. Az utóbbit a versenyen való szereplésemért kaptam - meg így előre.
Beszámoltam neki mindent a dögös Adamről és a mai őrült napról.
Úgy látszott, hogy kikapcsolt egy kicsit és nem a munka világába menekült. Hivatalosan is megígérte, hogy eljön a versenyekre, ha pedig nem tud eljönni, akkor küld egy kamerás, aki felveszi a műsoromat.
A második lehetőség kicsit fura gondolatokat ébresztett bennem, de meg sem szólaltam csak bólogattam.
Elmentünk vacsorázni egy kínai étterembe, ahol sült tésztát ettünk meg egyéb undorító dolgot.
Soha nem voltam oda a kínaiért, de velem ellentétben Jenna imádta, és ezért sokszor belementem az ötletbe, miszerint együnk azt.
Mire hataértünk kicsit elfáradtam, pedig még a tanulás hátra volt.
Megköszöntem a cuccaimat és elindultam fel az emeletre. A friss szerzeményeket a gardróbomba beakasztottam, majd lehuppantam a gépem elé, és bekapcsoltam. A holnapi órarend kicsit könnyebb, minta mai. Kezdésnek infó, majd spanyol, irodalom, rajz és földrajz, tesi.
Az egészben az a húzós, hogy föciből tz-t írunk, így nekiálltam a vaktérkép gyártásnak, még előhívta a gép az internetet.
Másfél órával, három vaktérképpel, négy elszakadt lappal később feladtam a harcot a térkép bememorizálásával. Egyszerűen elegem volt...
Örültem is mikor a Facebook böngészése közben bevillant a Skype ablak. Jól eső sóhaj szakadt fel a mellkasomból is örömmel fogadtam el a videó hívást.
- Hali! - mosolygott. Sötétkék pólót viselt, ami szinte majdnem olyan színű votl, mint a szeme. Haja össze-vissza állt, mintha csak most túrt bele valaki.
- Szia - állítgatni kezdtem a székem háttámláját, hogy hadd tudjak benne kényelmesen elterülni.
- Mizu? - mosolygott.
- Elégettem a föci könyvet, szóval minden a legnagyobb rendben! - kiléptem a virtuális világból, és csak a Skype maradt megnyitva.
- Jaj, ne is mondd. Utálom! - seperte le az asztalról a könyvet. Mosolyogni kezdtem és a háttérből lehetett hallani, hogy valaki az ő nevét kiáltja.
- Várj egy percet, mindjárt visszajövök - miután biztosítottam, hogy maradom kisétált a szobájából. Amennyire tudtam körülnéztem a szobjába, és megállapítottam, hogy tipikus fiús szoba. Poszterek rock együttesektől, sötétkék színek, könyvespolc könyvekkel és videójátékokkal, akik előtt díszek sorakoztak. Mielőtt tovább kémlelhettem volna a szobáját, egy apró teremtés besétált a szobába, és felküszködte magát a székbe. A legangyalibb arcocska kukucskált bele a kamerába, mire mosolyogni kezdtem. Haja két copfba volt rendezve a feje tetején.
- Szia - köszöntem mosolyogva.
- Szia. Emily vagyok - mosolygott. Apró fogai is kivillantak a szájából és így vigyorogva még tündéribb volt.
- Mért nem alszol már, Emily? - érdeklődtem.
- Szörnyek vannak az ágyam alatt - mondta szomorúan - Félek tőlük - magyarázta. Hatalmas barna szemei fogva tartották az enyémeket, és közelebb menjek, hogy valami kedveset mondjak, amivel megnyugtatom őt.
- Aludj Adammel. Az ő ágya alatt nincsennek szörnyek - szemei felcsillantak, a jó ötlet hallatán
- Te vagy Adam barátnője? - dörzsölte meg a csöppnyi öklével a szemét. Köpni- nyelni sem tudtam.
- Nem, csak barátok vagyunk - bizonygattam, és nem engedtem, hogy  a hangom azt tükrözze, hogy én mást is akarok, ami persze totál igaz volt - Figyelj csak, megígérem, hogy ha legközelebb találkozunk viszek neked valamit, amivel elriaszthatod a szörnyeket, okés? - tereltem el a témát. A háttérbe láttam, hogy Adam halkan oson be a szobába, majd felkapta az ötéves húgát, aki visítozni kezdett.
- Em mért nem alszol még? - hallottam.
- Veled akarok aludni - válaszolta a csöppség, és láttam, hogy Adam nyakát ölelgette.
Leült a székbe és a kistesóját az ölébe ültette.
- Alisha, megismerkedtél már Emmel? -nézett rám, az igéző kék szemével.
- Igen, volt szerencsém. Egy tündéri a húgod, szóval vigyázz, el ne raboljam - viccelődtem, mire Ely a háttérben gyermeki kacajt hallatott.
- Ali! - fogta meg az apró kezeivel a kamerát, és fordította maga felé - Ez ellen a szörny ellen nincs valami módszered? - vágott pofákat és a fejével a háta mögé intett. Most én kezdtem el nevetni - Adam, igazad volt! Nagyon szép lány - hallottam, majd elszabadult a pokol. Adam kikapta a kezéből a kamerát, majd szitkozódás közepette átvitte a másik szobába. Megszeppenve ültem a kamera előtt, és el sem hittem, hogy ezt monta rólam.
Végül visszatért, egyedül.
- Bocs, miatta, de ilyenkor este össze-vissza beszél - túrt bele a hajába.
- Nem történt semmi - ekkor Em a kezében egy babával visszatért.
- Adam, kérlek hadd aludjak itt! Félek! - szipogott. Adam kérdően rám nézett.
- Menj csak nyugodtan! - mondtam. Em intett nekem egyet, majd kikapcsoltam a kamerát.
El sem hiszem, hogy azt mondta rólam, hogy szép vagyok!!!!

04. Meglepetés, avagy egy régi barát

Sziasztok!
Köszönöm a visszajelzéseket, miszerint ne töröljem a blogot!
Ennek megfelelően hoztam egy új részt, ugyan kicsit rövidebb, mint a megszokott, de még vissza kell rázódnom...
Remélem, hogy tetszeni fog, és kapok valamilyen komit vagy pipát.
Xoxo, Dodó


Miután beálltam Adam csapatába, a többi csapat tagjai felháborodottan vették tudomásul: elkeltem.
Választott még pár embert, majd elkezdődött a harc.
Beálltam a kapuba, mert az újonc szerint, nézem először a profikat. Egy percünk volt a válásig, és vesztésre álltunk, míg én bosszúból beengedtem pár gólt.
- Alisha. Ez valami vicc? - kérdezte Adam, aki nagyon jól tudta, hogy mit miért csinálok.
- Ezt én is kérdezhetném! Nem kellett volna ilyen közel engedni őket - hecceltem tovább.
- Oké. Cseréljünk! Be tudsz lőni egy perc alatt legalább kettő gólt? - kék szeme csak úgy csillogott.
- Természetesen! - mosolyogtam. Elindult számomra is a játék, majd őrült módra kezdtem el cselezni az ellenfelet. Pillanatok alatt bent volt az első gól. Felhúzott szemöldökkel és mosolyogva néztem a kapuban álló szőkeségre. Elismerően tapsolt, mire én meghajoltam. Nevetni kezdett, de viszonozni már nem tudtam, mert a labda újra a pályán volt. Másodjára nehezebb volt pontot szereznem, mert a másik csapat igencsak felébredt és igyekeztek megszerezni a labdát.
Máskor is elég jól focizok, de ma valahogy formámban voltam, és csak úgy suhantam a pályán a labdával a lábam mellett. Sikeresen megvolt a második is. A pálya köré a kézilabdások is odagyűltek, figyelvén , hogy sikerül-e 32 másodperc alatt megverni a többieket. A másik csapat sugdolózni kezdett, ami tudtam mire vezet. két oldalról jönnek rám. Régebben mindig velük voltam, jól ismertem a taktikát, és azt is okosan kiterveltem, mit fogok csinálni.
A sípszó hallatán a labdát Adamnek passzoltam, mikor láttam, hogy jönnek felém több oldalról. Előrementem a kapuhoz, és vártam, hogy belőhessem a nyertes gólt, mert a csapatunk többi tagja eléggé le volt fárasztva az eredménytelen 4 percnek köszönhetően.
Adam felrúgta a levegőbe a labdát, amit fejjel levettem, majd miután kaptam egy kis fej sérülést, tovább passzoltam Joenak, ő pedig sikeresen bejutatta a hálóba.
Őrült nagy őrjöngés tört ki, ami tőlünk jött. Fél percig pacsizgattunk, meg kiabáltunk, de ahogy az ofőt megláttuk egyből elhallgattunk.
Mit keres ő itt, mikor tesi óra van?
- Sziasztok, gyerekek! Jót játszatok? - nem akartam már mondani neki, hogy mi már nem játszunk, hanem komoly módon harcolunk egymás ellen az életünkért - Adam, látom beilleszkedtél! - Adam zavartan bólintott - Szóval, megérkezett az új osztálytársatok és szeretném ha vele is kedvesek lennétek, igazán kedves - egy srác jött be a tornateremben, de a többiek fejétől nem láttam semmit.
- Dean Parker - az ütőér megállt bennem egy pillanatra. Stop! Stop emberek! Én már hallottam ezt a nevet. Közelebb dulakodtam magam, majd megláttam egy nagyon jól ismert embert. Mosolyra futott a szám, és reméltem, hogy minél hamarabb meglát és megismer. Mikor mindenki köszöntötte rápillantott és az arcán lehetett látni, hogy leesik a kép neki.
- Alison? - kérdezte. Bólintottam, majd odajött és megölelt.
- Mi tartott ilyen sokáig? Azt hittem hamarabb visszajössz! - öleltem meg.
- Késett a gépem - poénkodott. Mindenki kérdő tekintettel nézett ránk, így kicsit eltávolodtunk egymásról. Nincs köztünk semmi, mert a legjobb barátom volt, még le nem lépett Párizsba. Mindegy...

A tesitanárt nem érdekelte, hogy új diák van, közölte, hogy kezdődik a második forduló, és mivel mi nyertünk, mi maradunk a pályán. Az egyik srácot beállítottuk a kapuba, mi pedig tartva az ellenség erejétől igyekeztünk gyorsan vezetni a labdát.
Ebben a körben, már mindenki ki volt nyúlva, engem is többször ellöktek, egyszer pedig a padlón végeztem, Adam meg úgy szedett össze.
Mire irodalomra beestünk mindenki úgy nézett ki, mintha szaunázott volna: vörösen.
Az irodalom tanárnő rettentően ideges lett a kinézetünk miatt, mert azt hitte, hogy nagyon beteg lett az egész osztály, így elindult keresni egy nővért, hogy nézzen meg minket.
Mire a töri óra elkezdődött, minden tanár lehúzta az energiáinkat a hülyeségeivel.
Így csak feküdni tudtam a padon, és csak akkor mozdultam meg, mikor Adam egy papírt csúsztatott elém.
Ismeritek egymást? - tipikus fiús betűk voltak, amiket olvasván felemeltem a fejem és értetlen fejet vágtam. Dean felé biccentett a fejével, aki a tőlem bal oldalon lévő oszlopban közvetlen mellettem ült.
Mosolyogva fogtam meg a piros tollam és körmölni kezdtem: Aha. Hat és fél éve a legjobb barátok voltunk, de aztán elköltözött Párizsba...
Elécsúsztattam, és néztem az arcát, hogy mosolyra mozdul. Elolvasása után megint írni kezdett.
Á, értem. A tanár elaludt? Hogy válaszolni tudjak a kérdésére felnéztem a lapból és a tanári asztal felé pillantottam. A tanárnő hátra dőlt a széken, feje lehajtva és szokatlan csend vette körül. Halkan felkuncogtam.
A levelezésnek abbamaradt, mert a fiúk is észrevették az alvó mormotát és kihasználva a helyzetet elrakták a töri felszerelését a folyosóra, majd dobálgatni kezdték. Fedezékbe vonultam, hátra mentem Kate-ékhez, mert itt tuti nem találhat el egy radírdarab sem.
Csengőkor aztán felriadt és értetlenül nézett végig az addigra már csendben üllő osztályon.

A suli további része eseménytelenül telt. Nem zártak be egy tanárt se, senki nem aludt el...
Dean azt mondta, hogy este átjön, így lefirkantottam a címem egy papírra, és már ott sem voltam, siettem haza, hogy több időt lehessek Jenna nénivel.
A felhajtóra érve örömmel vettem tudomásul, hogy már itthon van. Mosolyogva szedtem ki a táskám, majd siettem is fel a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, majd bekiabáltam a házba:
- Megjöttem! - sarokba vágtam a cuccom és mikor előjött a ház valamely részéből odaszaladtam és megöleltem.
- Mehetünk? - kapta le a táskáját a pulról.
- Aha - bezárkáltam, majd beszálltam mellé a kocsiba, ő meg elindult a közeli plázába.
Miután sikerült helyet találnunk, felmozgólépcsőztünk a kedvenc üzletünkbe.
- Szóval, mi történt mostanában? - bújt ki egy rakás vállfa mögül.
- Hát jött két osztálytársunk. És képzeld, ki az egyik! - érdeklődő pillantást kaptam, mire alig bírtam visszafogni magam - Dean.
- És felismert? - bólintottam, mire elismerő pillantásokat kaptam - Nézd csak ez jól állna neked! - egy kék ruhát húzott ki, majd a kezembe nyomta, hogy próbáljam fel.
Besiettem az öltözőfülkébe, majd a ruhákat lekapkodtam magamról, és felvettem a kéket.
Ám amikor kinyitottam, hogy megmutassam Jenna néninek, nem ő állt ott, hanem Adam.

03. Ez velem történik?

Sziasztok!
Itt is van az új rész, igaz kicsit soká hoztam, de a középiskola elszívta az összes erőmet... Na, de mindegy is! Az új rész megírásában egyik nagyon jó barátnőm Lana ösztönzött. Köszönöm neked, Csajszi!
Kellemes olvasást!
UI: Sajnálom, hogy ez ilyen rövid lett, de amint jön a nyári szünet sűrűbben fogok új és hosszabb részeket hozni. Ezer csók! :*

Én és Ben követtük Ms. Roberts-et a szűk folyosón és hallgattuk a cipője sarkának koppanását a fényesre lakkozott padlón. Nem mertünk megszólalni, nem csak azért, mert illetlenség lett volna; hanem én magam, nem is tudtam volna mondani. Még mindig nem hiszem el, hogy mi táncolhatjuk a szólót. A boldogság miatt forrt a vérem és legszivesebben mindenkit ölelgettem volna. Ám a "Szorítsuk a világot a karjaink közé" terv még váratott magára legalább kettő óra hosszát. A terem, amibe mentünk semmiben nem különbözött az előzőktől, de mégis más volt. A falak fehér színűek, a padló remek minőségű lakkozott parkettából volt és persze ott volt az a hatalmas tökör is, ami nem hiányozhatott volna. Elég újnak és felavatattatlannak tűnt. Na ezen változtatunk! A terem közepén álltunk, előttünk Ms. Roberts alaposan megnézett minket, mintha soha nem látott volna nyolc év alatt. Mikor már ott álltunk vagy öt perce, és kezdett az egész kellemetlen lenni, csak összecsapta a kezét, és az ablakhoz sétált. Bukóra kinyitotta, sóhajtott egyet, és még mindig hátat fordítva nekünk beszélni kezdett.
- A mai munkátok nagyon meggyőzött arról, hogy igenis jól döntöttem tegnap este! Ben, nagyszerű volt minden mozdulatod. Látszott benne, hogy mennyire is értesz ehhez az egészhez. Úgy fogtad Alisha-t, mintha attól félnél, hogy elveszik tőled, és ez tökéletesen illett a dalra, amire mozogtatok. Alisha, te egyszerre voltál kecses, gyönyörű és erős. Pont erre a kisugárzásra van mindkettőtöktől szükségem a további munkánk során. Nagyon rég tanítottam már ilyen korúakat, mert rendszerint a felnőtt részlegen tanítok, de most úgy éreztem, hogy ideje a kezembe vennem a jövőtöket! Nagy esélyetek van bejutni a felnőtt táncosokhoz, de ahhoz az kell, hogy minden energiátokat munkába öljétek! A Halloween-i mérkőzésre tökéletes koreográfiát kell megtanulnotok, és előadni, ugyanis a szóló kategória az egyik legnagyobb érdeklődéssel rendelkező kategória. Minden második nap próba lesz, és ha nem haladunk az ütemterv szerint lehet, hogy be kell jönnünk hétvégén is. Erről majd később értesítenek titeket. Nos egy nagyon összetett koreográfiát találtam ki. Úgy gondoltam, hogy P!nk egyik számára, a Just give me a reason-ra tökéletesen lehetne táncolni, ezért arra ki találtam egy tökéletes koreográfiát! Először a bonyolultabb részeket tanítom meg majd a könnyebbeket! Kezdjünk is neki!
Este hétig csak a próbával telt az idő. Persze ezt egyáltalán nem volt baj, de teljesen kimerültem. Csak arra vártam az autómban ülve, hogy hazaérhessek és egy forró fürdőt vehessek. Persze utána egyből nekikezdek a tanulásnak, szóval nem fogok unatkozni. Különösebben nem is izgat, hogy sokáig kell tanulnom, mert előtte azt tehettem, amit mindennél jobban szeretnék: táncolni. És ez így van rendjén, megvan a napi rutinom és hozzászoktam már.
A házunk elé leparkolva észrevettem, hogy sötét van bent, tehát egyedül leszek. Jenna néni általában késő estéig dolgozik; de szereti csinálni, szóval nem szólok bele.
Kiszálltam az autóból és az összes táskámat a vállamra dobva elindultam be a házba. Miután sikeresen kinyitottam a zárat, szinte bezuhantam a sok csomaggal. Letettem mindet az ebédlő padlójára, majd elindultam fel a szobámba. Bekapcsoltam a laptopom, hadd melegedjen be még letusolok, majd átrobogtam a saját fürdőmbe, és levettem a ruháimat. Beálltam a zuhany alá, és hagytam, hogy a testem áztassa a víz.
Mikor kész voltam a tisztálkodással és felcipeltem az emeletre a táskákat, leültem a laptopom elé, hogy begépeljem a holnapi irodalom beadandót. Választani kellett egy drámaírót, és annak az egyik főbb művéről kellett beszélni. Épp William Shakespeare Rómeó és Júlia-jának az utolsó mondatát írtam, mikor csipogni kezdett a skype. Azonnal rákattintottam. Egy ismerős felkérés volt, Adamtól. A gyomrom remegni kezdett, majd hatalmas vigyor kíséretében rámentem a "Felvétel a listába" gombra. Gyorsan elmentettem a dolgozatot, majd mikor az utolsó lapot nyomtatta a nyomtató, videó hívásom érkezett. Gyorsan végignéztem magamon. Régi FOB póló, egyszerű rövidnadrág, és felkötött haj... Na, egy életre elveszem a kedvét, hogy rám nézzen! Elfogadtam a hívást, majd vártam, hogy megjelenjen az arca a képernyőn. A szívem olyan hangosan dobogott, hogy fogadni mertem volnará, hogy hallja. Ekkor láttam meg a két gyönyörű kék szemét a gépemen.
- Szia! Nem zavarlak? - kérdezte. DEHOGY!!!
- Szia! Nem zavarsz. Mizujs? - kérdeztem
- Azon gondolkodtam, hogy kölcsön tudnád adni nekem néhány füzetedet? Nem szeretnék nagyon lemaradni az anyaggal - magyarázta.
- Igen, persze odaadom - feleltem, miközben a beadandómat beleraktam egy mappába és odébb dobtam. Eközben ő távolabbra rakhatta a kamerát, mert mostmár nem csak a fejét, hanem többet is láthattam belőle. Ugyanolyan FOB pólója volt, mint nekem - Klassz a pólód! - mondtam nevetve.
- Jah, igen! Egy olyan boltban vettem ahol mondták, hogy ebből csak egy példány készült - szállt be a játékba és mosolygott.
- Hát nekem nagyon tetszik. Kár, hogy nincs ilyen több a világon! - tettetett szomorúságot mutattam, majd tovább nevettem halkan, miközben húzogatni kezdtem lefele az én ugyanolyan felsőmet.
- Ne búslakodj, majd egyszer kölcsönadom! - mondta, mire én csak a fejemet fogva nevettem.
- Szavadon foglak! - mosolyogtam. Eltudtam képzelni milyen szép látvány lehettem így este 11 órakkor...
- Mért nem alszol még? - kfordította komolyra a szót.
- Hát nemrég tanultam meg, és még nem vagyok álmos - magyaráztam. Nem terveztem egyenlőre a táncolásról beszélni neki, az még túl korai lenne.
- Este szoktál tanulni? - vonta össze a szemöldökét. Istenem, még ilyenkor is úgy néz ki, mint egy Adonisz..
- Igen, általában, mert ilyenkor...
- Jobban fog az agyad! - fejezte be helyettem a mondatot - Tudom, nekem is. Ezért vagyok én is az éjszaka embere. Figyelj csak, holnap milyen óráink lesznek?
- Első óra rajz, majd matek, tesi, irodalom, biosz és kettő töri.
- Kettő töri? Jaj, ne már...- mondta. Na igen ezzel egyet értettem. Utáltam a törit, mert a tanár mindenről magyarázott csak a történelemről nem.
- Nyugi, egész órán alvás lesz, mert a tanárnő nem igazán figyel az osztályra, és nem a történelemről beszél, hanem mindig valami hülye témával jön, és az óra végéig a tanári asztalt nézi. Tehát semmi értelme - hihetetlenkedve nevetni kezdett - Várj egy kicsit!- mondtam mikor hallottam, hogy kopognak az ajtómon. Kicsit lejjebb hajtottam a gépem, majd hátat fordítottam az asztalnak. Jenna néni jött be a szobába.
- Szia, Kincsem! Hogy hogy még fent vagy?
- Csak skypeolok! - mondtam, miközben megölelt.
- Minden rendben volt ma? - kérdezte. Mikor bólintottam, és nem kezdtem bele az ömlengésbe, akkor már kapcsolt, hogy valószínű, hogy az az ember, aki a vonal túlsó végén van, nem tud semmiről. Így mondta, hogy majd reggel beszélünk, jó éjszakát kívánt, majd kiment a szobából. Sóhajtva visszafordultam majd felnyitottam a laptop tetejét.
- Itt vagyok, bocsi - mondtam mosolygva.
- Szülőinvázió? - kérdezte.
- Igen, lehet úgyis mondani - értettem vele egyet.
- Bocsi, de most mennem kell! - mondtuk teljesen egyszerre. Erre kitört belőlünk a nevetés, majd mindketten egyet értettünk abban, hogy késő, van ideje ágyba menni, és Adamnek, meg meg kell keresnie a töri könyvét. Szóval elköszöntünk és leléptünk skyperól. Nem kellett kettő perc már az igazak álmát aludtam.
Másnap szinte repültem az iskola felé. Vagyis repültem volna, de reggel hatkor csak nem ülhetek ott. Így aztán lassan felöltöztem, majd lekullogtam a konyhába és közben a hajam kötöttem össze. Meg sem lepődtem mikor üzenetet láttam a pulton. "Alisha! Sajnálom, hogy nem tudtunk beszélni. Délután igyekszem haza és elmehetnénk vásárolni. Jó tanulást! Pusz"
Komolyan mondom, hogy a nagynénikém egyszer beleőrül a munkájába. A levelet a pulton hagytam, majd összepakkoltam és elindultam az iskolába. Épp, hogy leparkoltam egy másik autó jött be mellém. Volkswagen Touareg márkájú autóból Adam igyekezett felém. Az ő kocsija ezerszer jobb volt, mint az én kis kicsikém.
- Jó reggel! - köszönt - Új autó? - vonta fel a szemöldökét.
- Jaj, dehogy. Csak a tegnapi nem az enyém volt, mert az enyém a szervízben volt, de már készen lett! - mondtam el gyorsan, majd reméltem, hogy megértette amit mondtam.
- Áh, értem. Csak nem egy baleset? - kérdezte, mikor indultunk be az iskolába. Erre aztán elkezdtem neki mesélni az "Alisha vs. őz" történetet. Nevetve értünk be az osztályba, ahol szokatlan csend fogadott minket. Két lány volt bent, akiktől megtudtuk, hogy a fiúk valami oltári nagy baromságra készülnek, ezért nincsennek a teremben.
Lepakkoltunk a helyünkre, majd odaadtam Adam-nek a füzeteket, és vártuk a csengőt. Már javában tartott az óra, de a tanár sehol nem volt. Folyton a fiúkat kémlelük, hogy megtudjuk mit is követtek el, de csak csendben mosolyogtak. És így telt el az óra, tanár nélkül. Szünetben a fiúk egyből rohantak a folyósóra; de nekünk még mindig fogalmunk sem volt arról, hogy mit csináltak ezért követtük őket. Mentünk utánnuk a narancssárga folyosón, majd megálltunk a rajz szertárnál. Belülről erős dübögés és ordibálás hallatszott.
- Segítség! Kérem valaki engedjen ki. Itt egy pók! Kérem, valaki! - hallottuk belülről, ahol ezek szerint a rajz tanár köztött egy pókkal. Tudtuk, hogy az a pók nem véletlenül került oda; így mosolyogva ott hagytuk a fiúkat. Elindultam vissza a terembe, mikor mellém értek a lányok.
- Alisha, nagyon virulsz ma! - mosolygott Kate.
- Figyelj, ennyi hülye mellett...- mutattam hátra a fiúkra. Csak forgatták a szemüket, nem hittek nekem - Képzeljétek, szólót táncolok a felvételin! - mondtam, mire elkezdtek kérdezősködni.
Matekon kikapcstuk a dogát, ami Adam segítségével ötös lett, de szegény Kate csk egy 1/2-et tudott összeszedni.
- Alisha, mehetnék holnap korrepetálásra hozzád? - kérdezte szünetben.
- A holnap az nem jó, programom van - válaszoltam, mire Adam szeme felcsillant.
- Kate, és ha én segítenék neked matekból? - csatlakozott a beszélgetéshez.
- Okés, nekem az is jó! - megvonta a vállát és ott hagyott minket.
- Remélem nem baj - érdeklődött Adam.
- Persze, hogy nem. Sőt! - néztem rá. Kék szemeitől, meg a szőke hajától, egyszerűen kivoltam - Egyszer majd meghálálom! - majd bementem a lány öltözőbe. Átvettem a testnevelés felszerelést,majd elindultam a terembe. Ha eddig nem voltam oda Adam kinézetéért, akkor most tuti. Egyenmelegítő volt rajta, és a fehér póló csak úgy tapadt az izmaira. Le kellett sütnöm a szemem, mert olyan zavarban voltam. Végre az egész osztály megtalálta a tornatermet, így a tanár ismertette velünk a mai óra feladatát: játék. Mindenki egyből boldog lett, hogy nem kell köröket futni, meg ilyenek. A hatalmas tornatermet kettő részre osztottuk, így kettő játékot is lehettett játszani. Én inkább a focit választottam, mint a kézilabdát, úgyhogy mentem a fiúk után. Egyszer egy kéz fogta meg a vállam. Adam. Mosolyogva néztem rá.
- Szóval foci, hümmm?
- Jah, ez a sport megy egyedül. Szóval...
- Akkor itt az idő meghálálni, hogy segítek Kate-nek; mégpedig úgy, ha az én csapatomba leszel. Benne vagy? - Ez most komoly?? JUJJJ!!!!

02. Adam

Sziasztok!
Itt  a friss végre valahára! Tényleg nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne féljetek megosztani velem, akár a chatben vagy kommentben!
Remélem mindenkinek tetszeni fog az új rész! :)
Xoxo, Dodó

A kék szem tulajdonosa rám nézett és ahogy a szemeink találkoztak a gyomromban ezernyi pillangó ébredt fel és őrült szárnycsapásokkal jelezték, hogy valami különleges történik.
A srác, vagyis Adam mosolyra húzta a száját és én sem tudtam megállni, hogy el ne kezdjek mosolyogni. Mikor már éreztem, hogy pirulok, az üres rajzlapomra szegeztem a tekintetem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik velem. A gyomromban a szeretett szárnyasok harcot vívtak egymással, nekem pedig feltűnésmentesen kellett mélyeket lélegeznem, mert fogadni merten volna, hogy Adam még mindig engem néz. Pár pillanat múlva az osztályfőnök tovább folytatta a beszédét.
- Nos, Adam! Üdvözlünk az iskolában és egyben a városban is. Reméljük jól fogod érezni magad az állatkertben! - az ofi mosolyogva nézett végig rajtunk és a szeméből csak úgy sütött a büszkeség. A társulat jót mulatott a ránk kitűzött becenéven. Mind tudtuk, hogy az egyik legőrültebb osztály vagyunk az iskolában és talán még a környéken is; de ezt mi nagyon élveztük. Ugyan az általános csoport az őrültebb, de a táncosok sem szentek. Az osztályfőnök is mondhat bármit, de úgyis tudjuk, hogy imád minket - Rendben. Szünetekben megismerkedhetsz a többiekkel, de most foglalj helyet a középső oszlopban ülő Alisha-hoz! - mondta, miközben rám mutatott, Adam pedig mosolyogva a padhoz sétált, letette a táskáját és leült mellém. A szívem újabb-és újabb ütemet hagyott ki, és szinte biztos voltam benne, hogy ez csak egy álom lehet - Most pedig mindenki rakja el a rajz felszerelését a padról, mert cseréltem a tanárral, úgyhogy most tartunk egy jó kis osztályfőnökit! - nagyon úgy tűnt, hogy csak ő ürül neki. Hogy mi mért nem? Lássuk csak! Az első ok: mindenki szereti a rajz órát. A második pedig, hogy ha osztályfőnökink van, az egyet jelent azzal, hogy Mr. Talner egész órán kiabálni fog velünk, hisz szokás szerint rosszat hallott rólunk - Gyerekek, akkor kezdjünk is bele! Képtelen vagyok elhinni, hogy egy jó dolgot sem hallok rólatok! Ha egy tanár megkeres engem szünetben, márpedig általában tömegek állnak ott; az egyet jelent azzal, hogy nem bírtok magatokkal, és idegbeteg módon viselkedtek. Pedig én tényleg azt hittem, hogy tizenegyedikre kinövitek ezt, és megkomolyodtok! Ám még mindig ott tartunk, hogy szendvicsekkel dobálóztok, és kergetitek a tanárokat!
- Ez mindig ilyen? - nézett rám Adam, akit látszólag kicsit sokkolt Mr. Talner viselkedése.
- Igen, sajnos mindig. Megnyugodhatsz, mert ennél nem szokott hangosabb lenni - dőltem hátra a széken - Szóval, addig menekülj, még van rá lehetőséged! - mosolyogtam rá kedvesen.
- Ohh, engem már semmi sem űz el innen! - nézett rám.
- Szóval, 11. b! Legyetek normálisak, mint a többi tizenegyedikes osztály! Nem ártana rákapcsolni a tanulmányaitok javítására, mert ahogy a nagy többség áll; biztos a bukás. Persze vannak kivételek! Kevés, de vannak!
Az óra után a szokásokhoz híven azok a tagok, akik tudták, hogy Mr. Talner hozzájuk beszélt, felháborodva és mérgesen szidták szegény ofőt, aki talán egy minimális fokon megérdemelte a fiúk reakcióját. Adam látszólag nagyon összehaverkodott a menőnek számító bandával és megtalálták a közös érdeklődést. Magyarul foci mániások...Ne értsétek félre, nem utálom a focit! Sőt, imádom. A legtöbbször, mikor lehet tesin focizni, szemrebbenés nélkül beállok hozzájuk, és rúgom a bőrt. Egyből a cselezésről kezdtek el eszmecserét folytatni. A táncosok immár elhagyták a termet és próbára igyekeztek. azért kicsit irigyeltem őket, mert a nap nagy részében táncolhattak. Én meg matek órán ülök, és elveszek az egyenletek tengerében. A folyosóra kimentem a lányokkal, mert Kate matek cucca és milyen lúzer dolog már egyedül menni bárhova is; így elkísértük. A folyosón egyre többen lettek, majd mikor kitudódott, hogy van egy irtó helyes új srác, mindenki be-be nézegetett, sőt volt olyan is akit csak a csengő hangja riasztott el a teremből.
- Szóval, Aly! Helyes az új srác, igaz? - nézett rám mosolyogva Emma.
- Mi van? - próbáltam tenni a hülyét, de elég jól ismernek, ahhoz, hogy bevegyék.
- Ne tedd már magad! Látszik rajtad, hogy tetszik! - mondta Kate.
- Persze, helyesnek helyes, de tudjátok, hogy nem csak a külső számít! - magyaráztam, de nem igazán hatotta meg őket a "belső is számít" dumám, hiába gondoltam teljesen komolyan. Ellöktem magam a szekrénytől, jelezve, hogy jó lenne, ha elindulnánk vissza a terembe, mert mindjárt matek óra, és lenne pár átnézni való a dolgozathoz. Kate-nek nagyon nem megy a matek, így drukkolok, hogy tudja, vagy legalább azért, hogy letudjam neki súgni. Akármennyire is sokat tanultam vele a hétvégén, meg mikor volt időnk, sosem tudott egy egyenletet megoldani hibátlanul.
Az osztályba minden oda nem illő személy felszívódott, így csak páran maradtunk.
Mrs. Jahy, a tanár berobogott a terembe és az erősen ősz haját igazgatta. Az ajtót becsukta maga mögött, majd egy hirtelen mozdulattal, levágta a naplót az asztalra, mely következtében mindenki pillanatok alatt a helyén állt és csendbe lett. Körülnézett és mikor észrevette Adam-et aki mellettem állt, leültette az osztályt és ránk parancsolt, hogy legyünk csendbe, még ő halk beszélgetésbe kezdett az új osztálytárssal. Ahogy csak tudtam átnéztem minden feladattípust, de mikor kikaptuk a feladatlapot ledermedtem. Öt feladat volt, ebből hármat kisujjból kiráztam, a negyediknél is gyanítottam, hogy megtudom csinálni, de az ötös...egyszerűen képtelenségnek tűnt. Nekikezdtem azokhoz, amiket tudtam, de a legutolsónál megakadtam. Körbenéztem a teremben, és láttam, hogy mindenki gondolkodik, vagy épp őrült módon satírozza le a rossz megoldást. Az utóbbi Kate volt, aki nagyon igyekezett, hogy legalább jöjjön ki eredménynek valami. A lapomra néztem, majd nekifogtam az ötösnek. Első két sorban felbontottam minden zárójelet, és elvégeztem néhány műveletet, de utána félrelöktem a tollat és fogtam a fejem. A tanár mit sem törődve a zajjal, tovább olvasgatta a gyönyörű jegyeinkkel teli naplót. Pisszegést hallottam a jobb oldalamról, így a fejemet arra fordítottam. Adam rám nézett, majd a lap felé bökött és a kezemhez nyomta a tollat. Felkészültem arra, hogy írjak, mikor elkezdte halkan diktálni, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy kijöjjön az eredmény. Mikor már magamtól is ment a feladat további része, gyorsan elkezdtem dolgozni. Adam, mint aki jól végezte dolgát hátradőlt a széken és mosolygott. Letettem a tollat, majd kivittem a dolgozatom. A padhoz vezető visszafele úton észrevettem, hogy Adam mosolyogva néz. Én csak elmosolyodtam, majd mikor leültem a helyemre, megköszöntem a segítségét.
- Tudod, nem is tudtam, hogy értesz a matematikához - mondtam neki. Titokzatosan rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit.
- Nem nehéz tantárgy és ha az ember szereti akkor nincs baj vele - magyarázta. Eközben Kate megindult a tanári asztalhoz, majd beadta a dolgozatát.
Az arca nem sejtetett semmi jót, így egy nagy sóhajtás keretében imádkozni kezdtem, hogy sikerüljön neki a kettes.
Adam segítségével ötöst kaptam, Kate pedig csodás módon összehozott egy kettest. Mindenki elégedett volt a jegyével, így hangoskodás volt egész órán, amiből az következett, hogy a tanár nem tudta megtartani az órát, s kapunk egy tonna leckét...
Amikor vége volt az összes óránknak lassan mentem az autóhoz, mert nem akartam Adamtől távol lenni; a suliban akartam volna maradni. Tudom, ez egy furcsa mondat egy 17 éves lány szájából, de ez az igazság. Már éppen az autónál tartottam, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Alisha! - hátrafordultam, és Adam futott felém, kezében a kabátommal. Örömömben felsóhajtottam. Adam másodjára menti meg a napom; most azzal, hogy utánam hozta a kabátom, ami nélkül valószínű, hogy este, az edzés után összefagytam volna.
- Ezt a terembe felejtetted! - nyújtotta felém a kabátom, mikor odaért elém.  Szemében láttam a kíváncsiságot, hogy vajon mit szólok majd a tettéhez. Elnevettem magam, majd mosolyogva átvettem a kabátot.
- Köszönöm, ismét! - néztem rá. Lehetetlen ránézni Adamra, anélkül, hogy zavarba ne lenne az ember. Mostani szemkontaktusunk után is pír jelent meg az arcomon.
- Mész haza? - kérdezte, miközben a saját kocsi kulcsát a kezében tartotta.
- Igen, rengeteg dolgom van. Te? - kérdeztem, és reméltem, hogy nem kell kifejtenem a "sok dolgom van" dolgot.
- Először beugrok a húgomért az óvodába, és majd csak utána.
- Van egy húgod? - kérdeztem lelkesen.
- Igen - mosolygott, mikorléátta, hogy mennyire fellelkesültem. Mindig is jó lett volna egy kistesó, de sajnos nincs ilyen szerencsém - Aki már vár rám egy ideje, szóval indulnom kell. Holnap találkozunk! Szia! - majd elrohant. Gyorsan intettem, majd beültem a Jenna néni kocsijába és ügyelve arra, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy nem haza fele megyek, elindultam a tánciskolába.  A parkolóban kivettem az edzőtáskűm a csomagtartóból, és siettem be a hatalmas, modern épületbe, mert az eső elkezdett szemetelni. Az iskola kívülről is szép volt, de belülről ezerszebb. Az üvegajtók után egy hatalmas csarnokba jutottam. A bal oldalon egy porta volt, aminek az égvilágon semmi értelme nem volt, hisz mindenki úgy járkált ki-be, mintha az természetes lenne. A csarnok márványpadlóval volt kirakva, és a terem magassága is hatalmas volt. Az ajtóval szemben kettő, hatalmas lépcső volt, ami az épületet ketté választja. Két emeletes, két szárnyas és körülbelül 120 teremnek ad otthont a tánciskola. A fal színei az előcsarnokban mogyoró-és kávébarna volt. Számtalan ajtó volt a teremben, amik mind különböző helyekre vittek. A nagy részük újabb és újabb folyosókra vezettek. Felsétáltam a jobb szárnyba vezető lépcsőn, és megkeresve a kis, tükrös gyakorlótermet, és annak öltözőjét. Az öltözőben felvettem a harisnyám, a dressem és a balettcipőt. A kis terembe sétáltam, ahol már pár táncos várakozott és melegítettek be. Ebbe a teremben szoktunk lenni, mikor új koreográfiával készülünk, de a nagyobb ünnepségeken, mint például a következő felvételi, az földszint rendezvénytermében vagyunk. Hatalmas az a terem, több százakat képes befogadni, aminek az a hátránya, hogy nincs olyan csend, mint egy normáis felvételin más iskolákban. Nem azt mondom, hogy az emberek nem tudnak viselkedni, és zajolnak; csak azt, hogy nyilván nagyobb a hangzavar egy 400 emberrel teli teremben, minth ahol csak a táncbizottság ül.
- Emberek! Mindenki talpra! Kezdjük a bemelegítéssel! - tapsolt kettőt Ms. Roberts, az Juniorok igazgatója, és részidős tánctanár. Mindenki talpon volt alig kettő másodperc alatt és követtük az utasításokat.
- Rendben! Mindenki üljön le, meg kell beszélnünk valamit! Közeleg a felvételi időpontja és, mint tudjátok nem mik vagyunk az egyetlenek, akik a felvehető 10 fő helyére pályázunk! Ha be is kerül a csapatunk, még akkor sincs vége a munkának, hisz a fel csapat ki fog esni. Csak a legjobbak juthatnak be, belőlük sem biztos, hogy ösztöndíjat osztanak ki, vagy az, hogy valaha is bármelyikőtökből táncos lesz! Ezt jól jegyezzétek meg! A jövő sosincs ebben a szakmában garantálva!  Mivel Halloween előtti csütörtökön lesz a verseny első fordulója, így kötelező a maszk felvétele. Ezért a nézőközönség állarcban fog titeket látni, ami elég ó ötlet, a tavalyihoz képest! 5 tánc lesz, amit előadtok. A szólót a mai fantasztikus teljesítmények miatt, Aisha és Ben táncolja majd! - erre taps és ujjongásba tört ki a taársaság. Én és Ben csak egymásra mosolyogtunk, nem tudtunk mit mondani. Nagy megtiszteltetés, az egyszer biztos - A többi tánc egy hip-hop, amit azok adnak elő, akiknek a neve a falon van a lapon. A többi táncot később tudjátok meg, de gondolom lehet sejteni, hogy mik vannak listán! A hip-hop-osok és Ben plusz Aly marad, a többiek hazamehetnek! Köszönöm! - majd megvártuk még csak azok maradnak a terembe, akiknek kell, és a tanár el is kezdte elölről a hangos beszélését.
Aly és Ben gyertek velem, ti pedig maradjatok itt, mindjárt jön a tanár, és neki is kezdtek a tanulásnak! - mutatott a terem többi személyére, majd velünk együtt eltűnt.