Halihó!
Köszönöm a véleményeket és a nézettségi szám növekedését!
Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a rész, és ha így van akkor ne féljetek megosztani velem!
Jövőhéten vagy utánna lesz új rész, előre nem tudom megmondani, de ne lepődjetek meg, ha nem hozok új bejegyzést..
Nem lett hosszú, de a következőnél szeretném bepóloni..
Xoxo, Dodó
- Kedvenc élet? – támasztottam meg az állam az asztalon lévő
kezemen. A hangulat feloldódott köztünk, ahogy túlestünk a „család” témán.
Szemei csillogtak és a színtiszta fehér fogai folyton elővillantak.
- Pizza. Képes vagyok azt enni egész nap – forgatta a szemét
a saját mondataira, mire halkan felnevettem – Várj, kitalálom! A tied is az –
fintort vágva bólintottam, mire hitetlenkedő arckifejezése mosolyba szalad át.
- Milyen feltéttel? – kérdezte.
- Sajt, sonka; igazából mindegy, csak tonhal ne legyen –
említésére is kirázott a hideg. Megnyugtatott, hogy ugyanígy van ő is, de egy
dolgot utál a tonhalnál, az pedig az édes pizza. Egy pizza legyen sós, és ne
édes, mint a csoki, mert az nagyon nem jön össze. Helyeslően bólogattam.
- Ma nem kell Emilyért menned? – pillanatra elgondolkodott, majd
sietősen válaszolt.
- Nem. Ma anya van a soron. Beosztjuk, hogy kinek mikor jó,
és a szerint járunk el – halványan elmosolyodtam, majd a kérdő pillantására
válaszolva beszélni kezdetem: - Olyan jó, hogy ennyire jóban vagy vele és
szereted őt.
- Apám után mindent elkövetek, hogy normális legyen az élete
és ne maradjon egyedül, mert akkor elkezd valakit hiányolni az ember, aki már
nagyon nincs vele – látszott, hogy testileg ugyan itt van, de lelkileg, már
nagyon nem.
Eszembe jutott, hogy milliónyi tanulni valóm van, mert
holnapi nap teljességgel a tánc körül fog forogni, így nem sokat leszek otthon.
- Mennem kellene – sóhajtottam. Rám emelte kék szemeit, majd
szomorúan lebiggyesztette az ajkát, majd hatezredjére is megkérdezte, hogy
biztos nem vagyok-e éhes, szomjas. Továbbra is bizonygattam, hogy teljesen jó
vagyok. Megadóan bólintott, majd felpattant és a helyiség hatalmas pultjához
ment és elővette a pénztárcáját. Furán éreztem magam, hogy egy srác fizeti a
fogyasztásom, de amennyire tudom a randikon ez a módi.
Kikerestem a táskámból az autóm kulcsát, és összeszedtem
magam.
Kissé bánatos arcát szőke haja remekül kiegészítette. Kék szeme,
mint mindig most is csillogott, és akárhányszor belenéztem a gyomrom ugrott
egyet.
Vállamra raktam a hátizsákom, és vele a hátam mögött
elindultam ki az épületből, ki a sötétségbe.
- Köszönök mindent – mondtam zavartam, mikor már elég közel
jártunk az autókhoz.
- Egy kólát ittál, ez aztán a fogyasztás – viccelődött, mire
a vállánál fogva próbáltam arrébb tolni. Kidolgozott izmainak köszönhetően, meg
sem tudtam mozdítani.
- Mit szólnál, ha megismételnénk? – mosolyodott el és egy
szőke tincs a homlokába lógott, amit annyira szerettem volt kisimítani onnan,
de tartóztattam magam.
- Újabb randira hívsz? – dőltem a kocsimnak és közben a
parkoló aszfaltját néztem.
- Bizony ám – elém állt és közelebb jött. Éreztem a fantasztikus
illatát, ami szinte beleitta magát az orromba.

Ujjait lefutatta az arcomon, majd a nyakamnál megállította
és rám nézett.
Pirulásom még mindig nem ment nyugdíjba, agy vörös arcom
lehajtottam. Mutatóujját az állam alá helyezte, és felhúzta azt. Felnéztem a
gyönyörű kék szemekbe, amik folyton közelebb jöttek. Arca nem árulkodott
semmiről, de szemei az ajkaim lesték. Tett egy apró lépést felém, nyakamon lévő
keze megsimogatta a bőröm, majd felém hajolt. Szemeink pár pillanatra tartották
a kapcsolatot, majd lassan lecsukódtak. Egyszerre vettük a levegőt, és abban a
pillanatban, hogy összeérhettek volna a szánk, megszólalt a telefon a zsebében.
Pár másodperc volt, mire felfogtuk, hogy a csók nem fog megtörténni, és Adam
kissé dühösen elhúzódott. Visszaállítottam a lábaim a lábujjamról a talpamra,
majd apró mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy miközben telefonál,
szemét rajtam tartja, és féloldalas vigyorral legelteti a szemét.
Abból a pár mondatból, mit mondott, arra tudtam
következtetni, hogy az anyukája van a vonalban, és mikor letette dühösen a
zsebébe rakta.
- Minden rendben? – léptem hátra egyet, így a kulcsot a
zárba tudtam helyezni.
- Aha - mondta megnyugtatóan.
- Mennem kell – mondtam halkan, majd megvártam még jó
éjszakát kíván, és beszálltam a kocsiba, és elindultam haza.
*Adam szemszöge*
Alisha kihajtotta a parkolóból, de előtte intett és elindult
az éjszakába.
Az ősz beállta miatt hamar sötét volt, még így este hétkor
is.
Rettentő jól éreztem magam vele, mert nem olyan volt, mint a
többi csaj. Nem közölte, hogy neki diétás kóla kell, és nem tűnt el a randi
közepén, hogy bepúderezze az orrát, amire amúgy semmi szüksége nem lenne.
Az egész estében az ő családi története volt a meglepő. Ha eddig
azt hittem, hogy nekem volt rossz gyerekkorom, akkor azonnal el is felejtem. Az
enyém az övéhez képest könnyű volt. El sem tudtam képzelni, hogy nem csak
viccel mikor mondta, hogy a saját szülei szinte meg akarták ölni, és, hogy
lemondottak róla, mert nem szerették. Hogy
ez a mai világ hova süllyedt?
Mégis olyan boldognak látszik, és nem mutat semmiféle
öngyilkos hajlamokat, mint az azonos problémával küszködő fiatalok egy része.
Gyönyörű, okos és intelligens. És nem mellesleg, tetszik.
Nem tudom, hogy mi húz annyira hozzá, de mindenesetre nagyon
örülök, hogy így van.
Feldobja a napjaimat az iskolában, és az, hogy hajlandó
eljönni velem egy második randira, még boldogabbá tesz.
Az autóm felé sétáltam, közben pedig azon agyaltam, hogy
anya miért nem tudott volna egy fél perccel később hívni. Tökéletes időzítés
volt a csókra, ami sajnos nem történt meg. Nem adom fel a reményt, mert még
sokszor fogunk találkozni, de tudatni akartam vele, hogy kedvelem. Nagyon is. Főleg
mikor elpirul. Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rá.
Fiatalok sokasága lépett ki a vendéglőből, és idejét éreztem
a távozásnak, még nem kell várnom fél órát, hogy a kezdő sorőrök kitolassanak a
parkolóból.
Út közben csak Alishán járt az agyam. Többek között azon,
hogy valószínű, hogy a legerősebb ember, akit láttam. Ha nekem kellett volna
azt a gyerekkort megélnem, amit neki, nem hiszem, hogy most olyan életet élnék,
mint ő.
Nem érdekelt, hogy nincsenek szülei, csak a nagynénikéjével
lakik, nem érdekelt, hogy folyton összeköti a haját, sem az, hogy nem ken
magára ezer kiló vakolatot.
Egyszerűen tökéletes volt, ahogy van, és mindent el
szeretnék követni, hogy boldoggá tegyem és mosolyogni lássam.