Oldalak

2014. március 21., péntek

02. Adam

Sziasztok!
Itt  a friss végre valahára! Tényleg nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne féljetek megosztani velem, akár a chatben vagy kommentben!
Remélem mindenkinek tetszeni fog az új rész! :)
Xoxo, Dodó

A kék szem tulajdonosa rám nézett és ahogy a szemeink találkoztak a gyomromban ezernyi pillangó ébredt fel és őrült szárnycsapásokkal jelezték, hogy valami különleges történik.
A srác, vagyis Adam mosolyra húzta a száját és én sem tudtam megállni, hogy el ne kezdjek mosolyogni. Mikor már éreztem, hogy pirulok, az üres rajzlapomra szegeztem a tekintetem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik velem. A gyomromban a szeretett szárnyasok harcot vívtak egymással, nekem pedig feltűnésmentesen kellett mélyeket lélegeznem, mert fogadni merten volna, hogy Adam még mindig engem néz. Pár pillanat múlva az osztályfőnök tovább folytatta a beszédét.
- Nos, Adam! Üdvözlünk az iskolában és egyben a városban is. Reméljük jól fogod érezni magad az állatkertben! - az ofi mosolyogva nézett végig rajtunk és a szeméből csak úgy sütött a büszkeség. A társulat jót mulatott a ránk kitűzött becenéven. Mind tudtuk, hogy az egyik legőrültebb osztály vagyunk az iskolában és talán még a környéken is; de ezt mi nagyon élveztük. Ugyan az általános csoport az őrültebb, de a táncosok sem szentek. Az osztályfőnök is mondhat bármit, de úgyis tudjuk, hogy imád minket - Rendben. Szünetekben megismerkedhetsz a többiekkel, de most foglalj helyet a középső oszlopban ülő Alisha-hoz! - mondta, miközben rám mutatott, Adam pedig mosolyogva a padhoz sétált, letette a táskáját és leült mellém. A szívem újabb-és újabb ütemet hagyott ki, és szinte biztos voltam benne, hogy ez csak egy álom lehet - Most pedig mindenki rakja el a rajz felszerelését a padról, mert cseréltem a tanárral, úgyhogy most tartunk egy jó kis osztályfőnökit! - nagyon úgy tűnt, hogy csak ő ürül neki. Hogy mi mért nem? Lássuk csak! Az első ok: mindenki szereti a rajz órát. A második pedig, hogy ha osztályfőnökink van, az egyet jelent azzal, hogy Mr. Talner egész órán kiabálni fog velünk, hisz szokás szerint rosszat hallott rólunk - Gyerekek, akkor kezdjünk is bele! Képtelen vagyok elhinni, hogy egy jó dolgot sem hallok rólatok! Ha egy tanár megkeres engem szünetben, márpedig általában tömegek állnak ott; az egyet jelent azzal, hogy nem bírtok magatokkal, és idegbeteg módon viselkedtek. Pedig én tényleg azt hittem, hogy tizenegyedikre kinövitek ezt, és megkomolyodtok! Ám még mindig ott tartunk, hogy szendvicsekkel dobálóztok, és kergetitek a tanárokat!
- Ez mindig ilyen? - nézett rám Adam, akit látszólag kicsit sokkolt Mr. Talner viselkedése.
- Igen, sajnos mindig. Megnyugodhatsz, mert ennél nem szokott hangosabb lenni - dőltem hátra a széken - Szóval, addig menekülj, még van rá lehetőséged! - mosolyogtam rá kedvesen.
- Ohh, engem már semmi sem űz el innen! - nézett rám.
- Szóval, 11. b! Legyetek normálisak, mint a többi tizenegyedikes osztály! Nem ártana rákapcsolni a tanulmányaitok javítására, mert ahogy a nagy többség áll; biztos a bukás. Persze vannak kivételek! Kevés, de vannak!
Az óra után a szokásokhoz híven azok a tagok, akik tudták, hogy Mr. Talner hozzájuk beszélt, felháborodva és mérgesen szidták szegény ofőt, aki talán egy minimális fokon megérdemelte a fiúk reakcióját. Adam látszólag nagyon összehaverkodott a menőnek számító bandával és megtalálták a közös érdeklődést. Magyarul foci mániások...Ne értsétek félre, nem utálom a focit! Sőt, imádom. A legtöbbször, mikor lehet tesin focizni, szemrebbenés nélkül beállok hozzájuk, és rúgom a bőrt. Egyből a cselezésről kezdtek el eszmecserét folytatni. A táncosok immár elhagyták a termet és próbára igyekeztek. azért kicsit irigyeltem őket, mert a nap nagy részében táncolhattak. Én meg matek órán ülök, és elveszek az egyenletek tengerében. A folyosóra kimentem a lányokkal, mert Kate matek cucca és milyen lúzer dolog már egyedül menni bárhova is; így elkísértük. A folyosón egyre többen lettek, majd mikor kitudódott, hogy van egy irtó helyes új srác, mindenki be-be nézegetett, sőt volt olyan is akit csak a csengő hangja riasztott el a teremből.
- Szóval, Aly! Helyes az új srác, igaz? - nézett rám mosolyogva Emma.
- Mi van? - próbáltam tenni a hülyét, de elég jól ismernek, ahhoz, hogy bevegyék.
- Ne tedd már magad! Látszik rajtad, hogy tetszik! - mondta Kate.
- Persze, helyesnek helyes, de tudjátok, hogy nem csak a külső számít! - magyaráztam, de nem igazán hatotta meg őket a "belső is számít" dumám, hiába gondoltam teljesen komolyan. Ellöktem magam a szekrénytől, jelezve, hogy jó lenne, ha elindulnánk vissza a terembe, mert mindjárt matek óra, és lenne pár átnézni való a dolgozathoz. Kate-nek nagyon nem megy a matek, így drukkolok, hogy tudja, vagy legalább azért, hogy letudjam neki súgni. Akármennyire is sokat tanultam vele a hétvégén, meg mikor volt időnk, sosem tudott egy egyenletet megoldani hibátlanul.
Az osztályba minden oda nem illő személy felszívódott, így csak páran maradtunk.
Mrs. Jahy, a tanár berobogott a terembe és az erősen ősz haját igazgatta. Az ajtót becsukta maga mögött, majd egy hirtelen mozdulattal, levágta a naplót az asztalra, mely következtében mindenki pillanatok alatt a helyén állt és csendbe lett. Körülnézett és mikor észrevette Adam-et aki mellettem állt, leültette az osztályt és ránk parancsolt, hogy legyünk csendbe, még ő halk beszélgetésbe kezdett az új osztálytárssal. Ahogy csak tudtam átnéztem minden feladattípust, de mikor kikaptuk a feladatlapot ledermedtem. Öt feladat volt, ebből hármat kisujjból kiráztam, a negyediknél is gyanítottam, hogy megtudom csinálni, de az ötös...egyszerűen képtelenségnek tűnt. Nekikezdtem azokhoz, amiket tudtam, de a legutolsónál megakadtam. Körbenéztem a teremben, és láttam, hogy mindenki gondolkodik, vagy épp őrült módon satírozza le a rossz megoldást. Az utóbbi Kate volt, aki nagyon igyekezett, hogy legalább jöjjön ki eredménynek valami. A lapomra néztem, majd nekifogtam az ötösnek. Első két sorban felbontottam minden zárójelet, és elvégeztem néhány műveletet, de utána félrelöktem a tollat és fogtam a fejem. A tanár mit sem törődve a zajjal, tovább olvasgatta a gyönyörű jegyeinkkel teli naplót. Pisszegést hallottam a jobb oldalamról, így a fejemet arra fordítottam. Adam rám nézett, majd a lap felé bökött és a kezemhez nyomta a tollat. Felkészültem arra, hogy írjak, mikor elkezdte halkan diktálni, hogy mit kell csinálni ahhoz, hogy kijöjjön az eredmény. Mikor már magamtól is ment a feladat további része, gyorsan elkezdtem dolgozni. Adam, mint aki jól végezte dolgát hátradőlt a széken és mosolygott. Letettem a tollat, majd kivittem a dolgozatom. A padhoz vezető visszafele úton észrevettem, hogy Adam mosolyogva néz. Én csak elmosolyodtam, majd mikor leültem a helyemre, megköszöntem a segítségét.
- Tudod, nem is tudtam, hogy értesz a matematikához - mondtam neki. Titokzatosan rám emelte azokat a gyönyörű kék szemeit.
- Nem nehéz tantárgy és ha az ember szereti akkor nincs baj vele - magyarázta. Eközben Kate megindult a tanári asztalhoz, majd beadta a dolgozatát.
Az arca nem sejtetett semmi jót, így egy nagy sóhajtás keretében imádkozni kezdtem, hogy sikerüljön neki a kettes.
Adam segítségével ötöst kaptam, Kate pedig csodás módon összehozott egy kettest. Mindenki elégedett volt a jegyével, így hangoskodás volt egész órán, amiből az következett, hogy a tanár nem tudta megtartani az órát, s kapunk egy tonna leckét...
Amikor vége volt az összes óránknak lassan mentem az autóhoz, mert nem akartam Adamtől távol lenni; a suliban akartam volna maradni. Tudom, ez egy furcsa mondat egy 17 éves lány szájából, de ez az igazság. Már éppen az autónál tartottam, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Alisha! - hátrafordultam, és Adam futott felém, kezében a kabátommal. Örömömben felsóhajtottam. Adam másodjára menti meg a napom; most azzal, hogy utánam hozta a kabátom, ami nélkül valószínű, hogy este, az edzés után összefagytam volna.
- Ezt a terembe felejtetted! - nyújtotta felém a kabátom, mikor odaért elém.  Szemében láttam a kíváncsiságot, hogy vajon mit szólok majd a tettéhez. Elnevettem magam, majd mosolyogva átvettem a kabátot.
- Köszönöm, ismét! - néztem rá. Lehetetlen ránézni Adamra, anélkül, hogy zavarba ne lenne az ember. Mostani szemkontaktusunk után is pír jelent meg az arcomon.
- Mész haza? - kérdezte, miközben a saját kocsi kulcsát a kezében tartotta.
- Igen, rengeteg dolgom van. Te? - kérdeztem, és reméltem, hogy nem kell kifejtenem a "sok dolgom van" dolgot.
- Először beugrok a húgomért az óvodába, és majd csak utána.
- Van egy húgod? - kérdeztem lelkesen.
- Igen - mosolygott, mikorléátta, hogy mennyire fellelkesültem. Mindig is jó lett volna egy kistesó, de sajnos nincs ilyen szerencsém - Aki már vár rám egy ideje, szóval indulnom kell. Holnap találkozunk! Szia! - majd elrohant. Gyorsan intettem, majd beültem a Jenna néni kocsijába és ügyelve arra, hogy senkinek se tűnjön fel, hogy nem haza fele megyek, elindultam a tánciskolába.  A parkolóban kivettem az edzőtáskűm a csomagtartóból, és siettem be a hatalmas, modern épületbe, mert az eső elkezdett szemetelni. Az iskola kívülről is szép volt, de belülről ezerszebb. Az üvegajtók után egy hatalmas csarnokba jutottam. A bal oldalon egy porta volt, aminek az égvilágon semmi értelme nem volt, hisz mindenki úgy járkált ki-be, mintha az természetes lenne. A csarnok márványpadlóval volt kirakva, és a terem magassága is hatalmas volt. Az ajtóval szemben kettő, hatalmas lépcső volt, ami az épületet ketté választja. Két emeletes, két szárnyas és körülbelül 120 teremnek ad otthont a tánciskola. A fal színei az előcsarnokban mogyoró-és kávébarna volt. Számtalan ajtó volt a teremben, amik mind különböző helyekre vittek. A nagy részük újabb és újabb folyosókra vezettek. Felsétáltam a jobb szárnyba vezető lépcsőn, és megkeresve a kis, tükrös gyakorlótermet, és annak öltözőjét. Az öltözőben felvettem a harisnyám, a dressem és a balettcipőt. A kis terembe sétáltam, ahol már pár táncos várakozott és melegítettek be. Ebbe a teremben szoktunk lenni, mikor új koreográfiával készülünk, de a nagyobb ünnepségeken, mint például a következő felvételi, az földszint rendezvénytermében vagyunk. Hatalmas az a terem, több százakat képes befogadni, aminek az a hátránya, hogy nincs olyan csend, mint egy normáis felvételin más iskolákban. Nem azt mondom, hogy az emberek nem tudnak viselkedni, és zajolnak; csak azt, hogy nyilván nagyobb a hangzavar egy 400 emberrel teli teremben, minth ahol csak a táncbizottság ül.
- Emberek! Mindenki talpra! Kezdjük a bemelegítéssel! - tapsolt kettőt Ms. Roberts, az Juniorok igazgatója, és részidős tánctanár. Mindenki talpon volt alig kettő másodperc alatt és követtük az utasításokat.
- Rendben! Mindenki üljön le, meg kell beszélnünk valamit! Közeleg a felvételi időpontja és, mint tudjátok nem mik vagyunk az egyetlenek, akik a felvehető 10 fő helyére pályázunk! Ha be is kerül a csapatunk, még akkor sincs vége a munkának, hisz a fel csapat ki fog esni. Csak a legjobbak juthatnak be, belőlük sem biztos, hogy ösztöndíjat osztanak ki, vagy az, hogy valaha is bármelyikőtökből táncos lesz! Ezt jól jegyezzétek meg! A jövő sosincs ebben a szakmában garantálva!  Mivel Halloween előtti csütörtökön lesz a verseny első fordulója, így kötelező a maszk felvétele. Ezért a nézőközönség állarcban fog titeket látni, ami elég ó ötlet, a tavalyihoz képest! 5 tánc lesz, amit előadtok. A szólót a mai fantasztikus teljesítmények miatt, Aisha és Ben táncolja majd! - erre taps és ujjongásba tört ki a taársaság. Én és Ben csak egymásra mosolyogtunk, nem tudtunk mit mondani. Nagy megtiszteltetés, az egyszer biztos - A többi tánc egy hip-hop, amit azok adnak elő, akiknek a neve a falon van a lapon. A többi táncot később tudjátok meg, de gondolom lehet sejteni, hogy mik vannak listán! A hip-hop-osok és Ben plusz Aly marad, a többiek hazamehetnek! Köszönöm! - majd megvártuk még csak azok maradnak a terembe, akiknek kell, és a tanár el is kezdte elölről a hangos beszélését.
Aly és Ben gyertek velem, ti pedig maradjatok itt, mindjárt jön a tanár, és neki is kezdtek a tanulásnak! - mutatott a terem többi személyére, majd velünk együtt eltűnt.