07. A randi folytatódik

Halihó!

Köszönöm a véleményeket és a nézettségi szám növekedését!

Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a rész, és ha így van akkor ne féljetek megosztani velem!

Jövőhéten vagy utánna lesz új rész, előre nem tudom megmondani, de ne lepődjetek meg, ha nem hozok új bejegyzést..

Nem lett hosszú, de a következőnél szeretném bepóloni..

Xoxo, Dodó

- Kedvenc élet? – támasztottam meg az állam az asztalon lévő kezemen. A hangulat feloldódott köztünk, ahogy túlestünk a „család” témán. Szemei csillogtak és a színtiszta fehér fogai folyton elővillantak.

- Pizza. Képes vagyok azt enni egész nap – forgatta a szemét a saját mondataira, mire halkan felnevettem – Várj, kitalálom! A tied is az – fintort vágva bólintottam, mire hitetlenkedő arckifejezése mosolyba szalad át.

- Milyen feltéttel? – kérdezte.

- Sajt, sonka; igazából mindegy, csak tonhal ne legyen – említésére is kirázott a hideg. Megnyugtatott, hogy ugyanígy van ő is, de egy dolgot utál a tonhalnál, az pedig az édes pizza. Egy pizza legyen sós, és ne édes, mint a csoki, mert az nagyon nem jön össze. Helyeslően bólogattam.

- Ma nem kell Emilyért menned? – pillanatra elgondolkodott, majd sietősen válaszolt.

- Nem. Ma anya van a soron. Beosztjuk, hogy kinek mikor jó, és a szerint járunk el – halványan elmosolyodtam, majd a kérdő pillantására válaszolva beszélni kezdetem: - Olyan jó, hogy ennyire jóban vagy vele és szereted őt.

- Apám után mindent elkövetek, hogy normális legyen az élete és ne maradjon egyedül, mert akkor elkezd valakit hiányolni az ember, aki már nagyon nincs vele – látszott, hogy testileg ugyan itt van, de lelkileg, már nagyon nem.

Eszembe jutott, hogy milliónyi tanulni valóm van, mert holnapi nap teljességgel a tánc körül fog forogni, így nem sokat leszek otthon.

- Mennem kellene – sóhajtottam. Rám emelte kék szemeit, majd szomorúan lebiggyesztette az ajkát, majd hatezredjére is megkérdezte, hogy biztos nem vagyok-e éhes, szomjas. Továbbra is bizonygattam, hogy teljesen jó vagyok. Megadóan bólintott, majd felpattant és a helyiség hatalmas pultjához ment és elővette a pénztárcáját. Furán éreztem magam, hogy egy srác fizeti a fogyasztásom, de amennyire tudom a randikon ez a módi.

Kikerestem a táskámból az autóm kulcsát, és összeszedtem magam.

Kissé bánatos arcát szőke haja remekül kiegészítette. Kék szeme, mint mindig most is csillogott, és akárhányszor belenéztem a gyomrom ugrott egyet.

Vállamra raktam a hátizsákom, és vele a hátam mögött elindultam ki az épületből, ki a sötétségbe.

- Köszönök mindent – mondtam zavartam, mikor már elég közel jártunk az autókhoz.

- Egy kólát ittál, ez aztán a fogyasztás – viccelődött, mire a vállánál fogva próbáltam arrébb tolni. Kidolgozott izmainak köszönhetően, meg sem tudtam mozdítani.

- Mit szólnál, ha megismételnénk? – mosolyodott el és egy szőke tincs a homlokába lógott, amit annyira szerettem volt kisimítani onnan, de tartóztattam magam.

- Újabb randira hívsz? – dőltem a kocsimnak és közben a parkoló aszfaltját néztem.

- Bizony ám – elém állt és közelebb jött. Éreztem a fantasztikus illatát, ami szinte beleitta magát az orromba.

- Benne vagyok – mondtam halkan, mire még közelebb jött. Kezemben a kocsi kulccsal babráltam, mikor egy tincset, ami kilógott a többi közül a két kezébe vett. Megdermedtem, és a szívem hatszor megugrott. Bátorságot merítve felemeltem a fejem, és imádkoztam, hogy el ne vegye onnan a kezét. Arcát figyeltem, ami olya közel volt az enyémhez. Tökéletes bőr, egyenes orr, telt rózsaszín ajkak. Simán elmehetett volna modellnek is.

Ujjait lefutatta az arcomon, majd a nyakamnál megállította és rám nézett.

Pirulásom még mindig nem ment nyugdíjba, agy vörös arcom lehajtottam. Mutatóujját az állam alá helyezte, és felhúzta azt. Felnéztem a gyönyörű kék szemekbe, amik folyton közelebb jöttek. Arca nem árulkodott semmiről, de szemei az ajkaim lesték. Tett egy apró lépést felém, nyakamon lévő keze megsimogatta a bőröm, majd felém hajolt. Szemeink pár pillanatra tartották a kapcsolatot, majd lassan lecsukódtak. Egyszerre vettük a levegőt, és abban a pillanatban, hogy összeérhettek volna a szánk, megszólalt a telefon a zsebében. Pár másodperc volt, mire felfogtuk, hogy a csók nem fog megtörténni, és Adam kissé dühösen elhúzódott. Visszaállítottam a lábaim a lábujjamról a talpamra, majd apró mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy miközben telefonál, szemét rajtam tartja, és féloldalas vigyorral legelteti a szemét.

Abból a pár mondatból, mit mondott, arra tudtam következtetni, hogy az anyukája van a vonalban, és mikor letette dühösen a zsebébe rakta.

- Minden rendben? – léptem hátra egyet, így a kulcsot a zárba tudtam helyezni.

- Aha - mondta megnyugtatóan.

- Mennem kell – mondtam halkan, majd megvártam még jó éjszakát kíván, és beszálltam a kocsiba, és elindultam haza. 

*Adam szemszöge*

Alisha kihajtotta a parkolóból, de előtte intett és elindult az éjszakába.

Az ősz beállta miatt hamar sötét volt, még így este hétkor is.

Rettentő jól éreztem magam vele, mert nem olyan volt, mint a többi csaj. Nem közölte, hogy neki diétás kóla kell, és nem tűnt el a randi közepén, hogy bepúderezze az orrát, amire amúgy semmi szüksége nem lenne.

Az egész estében az ő családi története volt a meglepő. Ha eddig azt hittem, hogy nekem volt rossz gyerekkorom, akkor azonnal el is felejtem. Az enyém az övéhez képest könnyű volt. El sem tudtam képzelni, hogy nem csak viccel mikor mondta, hogy a saját szülei szinte meg akarták ölni, és, hogy lemondottak róla, mert nem szerették. Hogy ez a mai világ hova süllyedt?

Mégis olyan boldognak látszik, és nem mutat semmiféle öngyilkos hajlamokat, mint az azonos problémával küszködő fiatalok egy része.

Gyönyörű, okos és intelligens. És nem mellesleg, tetszik.

Nem tudom, hogy mi húz annyira hozzá, de mindenesetre nagyon örülök, hogy így van.

Feldobja a napjaimat az iskolában, és az, hogy hajlandó eljönni velem egy második randira, még boldogabbá tesz.

Az autóm felé sétáltam, közben pedig azon agyaltam, hogy anya miért nem tudott volna egy fél perccel később hívni. Tökéletes időzítés volt a csókra, ami sajnos nem történt meg. Nem adom fel a reményt, mert még sokszor fogunk találkozni, de tudatni akartam vele, hogy kedvelem. Nagyon is. Főleg mikor elpirul. Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rá.

Fiatalok sokasága lépett ki a vendéglőből, és idejét éreztem a távozásnak, még nem kell várnom fél órát, hogy a kezdő sorőrök kitolassanak a parkolóból.

Út közben csak Alishán járt az agyam. Többek között azon, hogy valószínű, hogy a legerősebb ember, akit láttam. Ha nekem kellett volna azt a gyerekkort megélnem, amit neki, nem hiszem, hogy most olyan életet élnék, mint ő.

Nem érdekelt, hogy nincsenek szülei, csak a nagynénikéjével lakik, nem érdekelt, hogy folyton összeköti a haját, sem az, hogy nem ken magára ezer kiló vakolatot.

Egyszerűen tökéletes volt, ahogy van, és mindent el szeretnék követni, hogy boldoggá tegyem és mosolyogni lássam.

06. Őrület

Gumicukor!

Köszönöm a komit az új(régi) részhez! Szép számban nő a nézettség, amit nem tudok elég nagy mértékben megköszönni.

Az a rész az előzőhöz képest hosszabb lett és itt másfél napot összegzek nektek. A héten még hozok egy rész, de, hogy iskolaidőben mi lesz, azt még nem tudom. Minden lassabban fog menni az biztos!

Kellemes olvasást!

Xoxo, Dodó

Reggel csak úgy pattantam ki az ágyból. Belebújtam a papucsomba és a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcom és kibontottam az összegumizott hajamat. Kifésültem, és az arcom köré igazgattam. Komolyan elgondolkodtam, hogy kiengedem ma, de a józan eszem ellentmondott ennek.

Szerettem volna, ha Adamnek tetszem, de nem akartam, hogy a média ott legyen mindenhol.

Elég népszerűek NYDC táncosai és a felvételiző diákok, így ha tudomást szereznek egy táncos életéről, akkor azt mindenképp lehozzák a lapokban.

Persze, nem vagyunk olyanok, mint a sztárok, de New York egyik legnemesebb intézményének életének mozzanatairól szinte mindenki tud.
Sok ezren akarnak bejutni minden évben a húsz fős helyekre, így elég nagy a felhajtás.
Felgumiztam a hajam, majd a fogmosással folytattam. Egy szürke nadrágot, hozzá pedig egy világoskék vékonypulcsit vettem fel. Szinte szárnyaltam lefelé a lépcsőn, és a jókedvem oka természetesen a tegnapi Skypeolás volt. Nem akartam magam abba a tudatba belerángatni, hogy tetszem neki, vagy valami, mert szerintem szép, se csinos nem vagyok.

Megittam a reggeli narancslé adagom, amit Jenna előkészített nekem – mint minden reggel – mielőtt elindult a munkába. A tévében dolgozik, így a nap nagy részében kamerák között lézeng, de soha nem felejtkezne el rólam, amit nagyon értékelek. Főleg a „szüleim” miatt.

Behajigáltam a táskámba a könyveket, majd az edzőcucc társaságában siettem az autóhoz. Infó az első óránk, így az eléggé laza lesz, ahol szokás szerint azt csinálunk, amit akarunk, így valószínű, hogy az osztály nagy része a föcivel lesz elfoglalva.

A parkolóba érve Adam nagyszerű autójának még a nyomát sem láttam, így kicsit csalódottan kullogtam be a suliba. A szekrényemhez vitt az első utam, ahol minden könyvtől megszabadultam, kivéve a földrajzot.

Épp csuktam be az ajtaját, mikor a kékszemű megjelent mellettem.

- Szia – fülig érő vigyora súlyos szívdobbanási incidenseket okozott, de igyekeztem nem mutatni.

- Szia – néztem rá, miközben a táskámat zipzáraztam be.

- Itt vannak a füzeteid – beletúrt a hátizsákjába és kihúzott belőle hat füzetet – Megmentetted az életem – adta át, de a vigyora megmaradt.

- Csak viszonoztam a matek órai segítséged – felállítottam a tanszereket a könyvek mellé, és közben nem akartam tudomásul venni, hogy végigmért. Már attól, hogy a szemével a testemet fixírozza remegni kezdtem.

- Hol leszünk? – terelte vissza a szemeit az arcomra, majd nemtörődöm módon a szekrényeknek dőlt.

- Földszint 10 – csuktam be az ajtót és a vállamra dobtam a táskát. Olyan arcot vágott, mint aki mindent tud, de nem volt nehéz átlátni rajta.

- Nem tudod hol van, igaz? – mosolyogtam.

- Fogalmam sincs – válaszára felnevettem és intettem, hogy kövessen.

Infón is beült mellém, ahol szinte mindenki a figyelmét a tankönyvre terelte, mert mily meglepő módon senki nem tanult pár ember kivételével.

Spanyolon kihívtak felelni, ahol ötöst kaptam, majd egy unalmas irdalom és rajz következett.

Földrajz előtt folyton a hajam birizgáltam, mint mindig mikor ideges vagyok. Aminek nem volt sok értelme, mert a teszt elég könnyű volt – azok számára akik tanultak.

Tesin futás következett, ahol együtt rohangáltam Adammel, aki mindig hencegett, hogy leelőz. Ennek következtében mondtam neki, hogy egy kör verseny, amit nem sok különbséggel, de megnyert. Örültem, hogy nem hagyott nyerni, mert nem akartam a szemében olyan embernek tűnni, akit hagyni kell győzni, hogy elfogadja az eredményt; helyette cukkolni kezdtem, hogy milyen ember az olyan, aki nem hagy egy lányt nyerni.

Ofő váratlanul bejelentette, hogy a másnapi spanyolt átcsúsztatjuk mára, mert holnap továbbképzés lesz.

Fáradtan ültem a székemen, a padomon Kate rágcsált egy almát, de azt is a leglassúbb tempóban, és olyan nagyon elgondolkodott, hogy nem igen lehetett volna felébreszteni. A fiúk a tanáriban próbálkoztak a tanároknál, hogy hadd ne legyen spanyol, de az arckifejezésük, mikor megérkeztek, mindent elárult. Maradunk.

- Szóval – ült le mellém a padtársam, akinek a haja össze-vissza állapotban volt – arra gondoltam, hogy esetleg lenne-e kedved eljönni velem holnap meginni valami alkoholmenteset – viccelődött, miközben az arcomat figyelte. Kate-nek sem kellett több, azonnal odafordult hozzánk:

- Mint egy randi? – vigyorgott izgatottan, pedig nem is őt hívták meg.

- Igen, lehet így is mondani – túrt bele a szőke hajtincsébe a szórakozott fiú az oldalamon.

- Úú, Alisha! Élj a lehetőséggel – suttogta a fülembe, de mindketten hallottuk; majd odébb is lépkedett.

- Mit szólsz hozzá? – döntötte oldalra a fejét és megtámasztotta a kezén.

- Oké – mondtam elpirulva – Mikor?

- Suli után? – bólintottam és a téma abba is maradt, mert becsengettek és besétált a nagyon rég látott tanár.

Táncra épp, hogy csak beestem, mert elbeszéltem az időt Adammel, hogy mindenképp össze kellene futnunk este Skypeon. Kontyba rendeztem a hajzuhatagomat, majd fekete edzőruhába öltöztem és nekikezdtem a bemelegítésnek.

Az egész háromórás koreográfia gyakorlást mosolyogva hajtottam végre, amit a tabárnő is észrevett, mert megjegyezte, hogy ilyenkor mindig jobban teljesítek, ha jó kedvem van.
Az állandó jókedvemnek Adam volt az okozója, és mióra csak megismertem jobb a hangulatom. Valahogy feldobta a hangulatom, hogy valakit érdeklek Jennán és a lányokon kívül, és az a valaki nem már, mint a világ legjobb pasija. Egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen a napnak, hisz táncolhatok három órát, beszélgethetek este az Adonisszal - amit mellesleg alig várok - és randizni hívtak.
Már csak a randi szó említésére is görcsbe rándult a gyomrom, mert iszonyú ideges vagyok. Érdekes lesz a holnap, de alig várom, hogy túlessünk az öt órán, majd vele lehessek.
A próba, mint mindig gyorsan telt és azon vettem észre magam, hogymár nyújtok is le. E fontos cselekedet után az öltözőbe ruhát cseréltem. Mint mindig, most is kinéztem az ablakon, hogy nincs-e paparazzó vagy esetleg egy ismerős a közelben. A hűvös levegő jól esett a bőrömnek, de ugyanakkor félő volt, hogy a leizzadt fejbőröm megfázik-e, így siettem az autómhoz.
Tizenegyig mesélte Adam a Kate korrepetálását, és megfogadta, hogy soha többet nem válal be semmi ilyet. Megértettem, hisz Kate nem könnyű eset, de én továbbra is szándékozok segíteni neki, amikor csak tudok.
A randit nem hoztuk fel, csak mikor elköszöntem kérdezte meg, hogy áll-e még a kis találkozásunk. Sejtelmesen mosolyogtam, és kinyomtam a kamerát. Hagytam, hadd törje csak az okos fejét.

Az ötödik óra után idegesen húzogattam a fekete pólóm szegélyét. Már csupán a neve említésére is liftezni kezdett a gyomrom, és a legjobb barátaim egész nap csak vele nyaggattak, tehát a nap végére kivoltam.
Mosolyogva jött mellettem a parkoló felé.
- Mehetünk? - kék szemeit az én átlagos barnámba fúródott, mire azonnal mosolyogni kezdtem.
A pár nap alatt, mióta itt van nagyon megtetszett és szinte hihetetlen volt, hogy randira hívott, és sokáig kételkedtem benne, hogy nem-e azért mondta azt, hogy randi, mert Kate megkérdezte.
- Persze. Hova megyünk? - most ő villantotta meg a sejtelmes vigyorát, melynek következtében intett, hogy kövessem. Az autókat nem hagyhattuk a suli parkolójában, így mindketten beültünk a sajátunkba, és elindultam utánna.
Pár perc múlva a Max&Beth elé értünk, aminek a szomszédos áruházzal összekötött parkolójában leparkoltuk a járműveket. Táskámat a vállamra lökve, ideges sóhaj társaságában szálltam ki a kis Kicsikémből.
- Honnan tudsz erről a helyről? - vontam össze a szemöldököm. alig van itt pár napja, de a város egyik legmenőbb helyére hoz, ahol megannyi diák fordul meg naponta.
- A múltkor Emnek kaja kellett, mikor hoztam haza az oviból, és nem bírta ki még hazaérünk, így megálltam és vettem neki egy hamburgert - elismerően bólintottam, hogy milyen kedves a testvérével, mikor a legtöbb ember csaknem megöli a saját vérét.
Kinyitotta az ajtót, és beengedett maga mellett, de a csodás illata ott lengett a levegőben.
Az egyik sarokbe mnetünk, ahol alig voltak és leültünk egymással szemben a boxban.
- Éhes vagy - letette maga mellé a hátizsákját és engem kezdtett el nézni.
- Biosz után? Nem - mosolyogtam. Halkan felkuncogott, majd rendelt mindkettőnknek egy kólát.
- Mesélj valamit magadról, amit nem tudok - dőlt hátra a párnázott ülésen.
- Mit akarsz tudni? - a lófarkamat hátradobtam és vártam a válaszát.
- Mesélj a családodról - magamba fájdalmasan felnyögtem és reméletm, hogy valahogy kikerülhetem a témát. Nem azért, mert nem bízom meg benne annyira, hogy elmondjam, hanem mert nagyon érzékenyen érint az egész.
- Kezd te - kezeimet a mellem lőtt öszefontam és szórakozottan néztem rá.
- Nos, nem sok jót tudk mondani, de ha érdekel, elmesélek mindent - biztatóan bólintottam, mire nekikezdett - Emmel és az anyámmal élek. Apám mikor Em fél éves volt elköltözött, vagy lehetne úgy is mondani, hogy anya kidobta. Mindig gondjai voltak az őszinteséggel, és a hét minden napján kábított minket valami olcsó hazugsággal, aztán átvágott mindenkit. Elérte, hogy az ember vakon megbízzon benne, majd otthagyta a semmi földjén. Elfelejtett házassági évforduló, kihagyott focimeccsek, és ezer más kivetnivaló után, ráadásként jött a fogadásai. Anya, tánctanárként dolgozott és a napjai csak körölöttünk és az alsós táncosok között forgott, és nagyon nem hiányzott neki apa hülyeségei. Mielőtt végleg kilépett volna az életünkből, már az előtt sem volt teljes értékű szülő. Ezért is néztem anyára mindig úgy, mint az egyetlen szülőmre. Em, ahogy nőtt megértette, hogy hárman vagyunk, és nagy nehézségek során el is fogadta ezt, de úgy gondolom, hogy jobban jár egy ilyen haszontalan ember nélkül, mint vele.
- Apád nem is próbált meg kapcsolatot keresni veletek? - csak úgy ittam a szavait, de közben a döbbenettől alig tudtam beszélni. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy Adam egy irígylésre méltó  családból jött, és most, hogy tudom, hogy nem, még jobban húz hozzá valami.
- Eleinte nem, de mostanában, mielőtt ideköltöztünk oly annyira beszélni akart az anyámmal, gondolom, hogy adjon neki pénzt, hogy képes volt kirúgatni őt. Ekkor döntöttünk úgy, hogy költözünk.
- Megbántad, hogy eljötetek? - lágyult el a tekintetem. Az ő arca is komor lett, de még mindig látszott az arcán, hogy nincs meghatódva.
- Nem - a pincér meghozta a rendelésünket, így azokat megköszönve tovább hallgattam - Jó végre olyan helyen lenni, ahol megbízhatok az emberekben.
- Ó, és bennem megbízol? - kacérkodtam. Elmosolyodott és válaszolt - Igen, és ezen én magam is meglepődtem, mert ilyen hamar senki nem lopta még be magát a bizalom zónába - megforgattam a szemem.
- Te jössz - mutatott rám, miközben kortyoltam egyet a folyadékból és a szemében láttam a csillogást, hogy alig várja, hogy hallja a történetem.
- Oké - sóhajtottam és hátradőltem. Mosolya az első mndat után lehervadt - A nagynénikémmel élek, mert a szüleim úgy döntöttek, hogy nem kellek nekik és elhagytak. Nincs testvérem, legalábbis nem tudok róla.
- Mondd, hogy csak viccelsz - suttogta halkan.
- Bárcsak - néztem a szemébe, mely kékebb volt, mint valaha.
- Elhagytak? Miért, és hogyan? - homlokát összehúzta.
- Igen, elhagytak. Kicsi voltam, nem emlékszem sokra, de azt biztosan tudom, hogy nem szerettek és otthonhagytak egyedül, miközben ők elutaztak valahova. Ha nincs Jenna, akkor valószínű halálra fagytam volna abban a házban, ahová a szüleim nem tértek vissza. Jenna kérte, hogy hadd legyen a gyámom, mire a szüleim ellen eljárás indult, minek a következménye egy fél napos börtön lett, mert óvadékkal megúsztak mindent és eltüntek a Föld felszínéről. Még most is ő nevel és nekem ő az egyetlen ember, akiről tudom, hogy mindig ott lesz nekem. Sokszor mondta már, hogy hívjam nyugodtan Anyának, de sosem voltam képes rá - fejeztem be az életem nagy történetét.
- Ezt megtehetik? Hogy közlik, hogy nem szeretnek és majdnem megölnek egy kisgyereket? - hangja dühösen csengett, de nem bántam, hogy elmondtam neki. A dobbanásokkal a mellkasomban megállapítottam, hogy még idegesen is isznyú sexy.
Széttártam a karom, miszerint nem tudom, majd a számat összepréselve eröltetett mosolyt vettem föl.
- Még itt vagy - állapítottam meg fél perc múlva.
- Mért, hol kéne lennem? - kíváncsiskodott.
- Tudod, aki hall a múltamról az sikítozva elrohan - mondtam szeliden.
- Én nem fogok - nevetett fel - Jó, beszéljünk másról! Mi a kedvenc filmed?
- Míg a Jackpot el nem választ. Neked? - vontam fel a szemöldköm.
- RIPD a szelemzsaruk. Cameron Diaz? Ez komoly? - nézett rám hitetlenkedve.
- Mért? Az, egy igen jó akakítása volt! - válaszoltam, és úgy éreztem, hogy ki kell állnom a kedvencem mellett.
- Szerintem meg a legrosszabb - fejtette ki a véleményét.
- Ohóóó! Mondja ezt az a srác, akinek a kedvenc filmje félig romantikus - gúnyosan elmosolyodtam.
- Ismered? - lepődött meg.
- Szerintem, mindenki ismeri. Jó film, csak valahogy olyan lüke - találtam meg a megfelelő szót rá.
- Lüke?
- Pontosan - mosolyogtam
- Tiltakozom! Ez egyáltalán nem igaz!
- Dehogynem! Semmi értelme nincs. Jó megöl pár "szellem rosszfiút", de akkor mi van? - tártam szét a karom, mert nagyon nem értettem.
- Na, jó! Egyszer megnézzük és utánna garantálom, hogy megváltozik róla a véleményed!