05. Black család

Sziasztok!
Megérkeztem én és az 5. rész is.
Köszönöm a visszajelzéseket és bocsánat, hogy egy kicsit kiborultam...
Jó olvasást!
Xoxo, Dodó

- Szia - vigyorgott.
- Szia - mondtam zavaromban - Mit csinálsz itt? - kérdeztem és kijöttem a fülkéből.
- Vásárolok - kaptam az egyszerű választ.
- A női részlegen? - biccentettem oldalra a fejem.
- Nem. Anyával meg Emilyvel jöttem, de elvesztek - magyarázkodott. Halkan felkuncogtam.
- Gondolom Emily a húgod - mentem közelebb.
- Igen, elragadó teremtés. Meg kell majd ismerned - mosolygott - Te egyedül vagy? - nézett körben. Én is elkezdtem keresni a szememmel a nagynénikémet, de mintha a föld nyelte volna el.
- Nem, a nagynénikémmel jöttem, de ő is elveszett - mosolyogtam.
Ekkor egy magas barnahajú nő jött mellénk. Karcsú alkatából pontosan tudtam, hogy táncos, vagy az volt.
- Nem láttam Emilyt? - kérdezte. Hangja egy picit ideges volt.
- Nem. Anya őt itt Alisha Jones, a padtársam. Ali ő az anyám Nora Black - mutatott be minket egymásnak. Jobban megnézve rengeteg hasonlóság volt köztük. Az orruk ugyan olyan egyenes, szemük színe is megegyezik.
- Örülök, hogy találkoztunk - rázta meg a kezem.
- Én is - bájologtam.
- Ha most megbocsájtatok nekem, meg kell keresnem egy ötévest! - nevetni kezdtünk és ő eliszkolt.
- Nagyon jó fej az anyukád - mondtam mikor elment.
- Igen, elég laza. Lefénymásoltam a füzeteidet, holnap odaadom - tette zsebre a kezét.
- Okés. De most visszamegyek, leveszem ezt magamról - kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen fajta ruhákhoz.
Mosolygott, és bólintott, de mielőtt elment volna visszaszólt - Mindenképp vedd meg. Jól áll - aztán egyedül maradtam a pirulásommal. Megráztam a fejem, hogy tisztuljon ki és visszamentem öltözni. Kicsit vonakodva, de végül úgy döntöttem, hogy megveszem a ruhát. Vagy inkább megvetetem...
Jenna néni akkor került elő, mikor a kék ruhával a kezembe kutakodtam a farmer részlegen.
- Na, jó lett a ruha? - kíváncsiskodott. Mosolyogva bólintottam.
- Hova tűntél? - tettem fel a kérdést most én.
- Öhmm..hívtak telefonon és sűrgősen fel kellett vennem - magyarázta.

A délután további része vásárlással telt. Kaptam egy ruhát, egy farmer, két felsőt és egy hattyút ábrázoló nyakláncot. Az utóbbit a versenyen való szereplésemért kaptam - meg így előre.
Beszámoltam neki mindent a dögös Adamről és a mai őrült napról.
Úgy látszott, hogy kikapcsolt egy kicsit és nem a munka világába menekült. Hivatalosan is megígérte, hogy eljön a versenyekre, ha pedig nem tud eljönni, akkor küld egy kamerás, aki felveszi a műsoromat.
A második lehetőség kicsit fura gondolatokat ébresztett bennem, de meg sem szólaltam csak bólogattam.
Elmentünk vacsorázni egy kínai étterembe, ahol sült tésztát ettünk meg egyéb undorító dolgot.
Soha nem voltam oda a kínaiért, de velem ellentétben Jenna imádta, és ezért sokszor belementem az ötletbe, miszerint együnk azt.
Mire hataértünk kicsit elfáradtam, pedig még a tanulás hátra volt.
Megköszöntem a cuccaimat és elindultam fel az emeletre. A friss szerzeményeket a gardróbomba beakasztottam, majd lehuppantam a gépem elé, és bekapcsoltam. A holnapi órarend kicsit könnyebb, minta mai. Kezdésnek infó, majd spanyol, irodalom, rajz és földrajz, tesi.
Az egészben az a húzós, hogy föciből tz-t írunk, így nekiálltam a vaktérkép gyártásnak, még előhívta a gép az internetet.
Másfél órával, három vaktérképpel, négy elszakadt lappal később feladtam a harcot a térkép bememorizálásával. Egyszerűen elegem volt...
Örültem is mikor a Facebook böngészése közben bevillant a Skype ablak. Jól eső sóhaj szakadt fel a mellkasomból is örömmel fogadtam el a videó hívást.
- Hali! - mosolygott. Sötétkék pólót viselt, ami szinte majdnem olyan színű votl, mint a szeme. Haja össze-vissza állt, mintha csak most túrt bele valaki.
- Szia - állítgatni kezdtem a székem háttámláját, hogy hadd tudjak benne kényelmesen elterülni.
- Mizu? - mosolygott.
- Elégettem a föci könyvet, szóval minden a legnagyobb rendben! - kiléptem a virtuális világból, és csak a Skype maradt megnyitva.
- Jaj, ne is mondd. Utálom! - seperte le az asztalról a könyvet. Mosolyogni kezdtem és a háttérből lehetett hallani, hogy valaki az ő nevét kiáltja.
- Várj egy percet, mindjárt visszajövök - miután biztosítottam, hogy maradom kisétált a szobájából. Amennyire tudtam körülnéztem a szobjába, és megállapítottam, hogy tipikus fiús szoba. Poszterek rock együttesektől, sötétkék színek, könyvespolc könyvekkel és videójátékokkal, akik előtt díszek sorakoztak. Mielőtt tovább kémlelhettem volna a szobáját, egy apró teremtés besétált a szobába, és felküszködte magát a székbe. A legangyalibb arcocska kukucskált bele a kamerába, mire mosolyogni kezdtem. Haja két copfba volt rendezve a feje tetején.
- Szia - köszöntem mosolyogva.
- Szia. Emily vagyok - mosolygott. Apró fogai is kivillantak a szájából és így vigyorogva még tündéribb volt.
- Mért nem alszol már, Emily? - érdeklődtem.
- Szörnyek vannak az ágyam alatt - mondta szomorúan - Félek tőlük - magyarázta. Hatalmas barna szemei fogva tartották az enyémeket, és közelebb menjek, hogy valami kedveset mondjak, amivel megnyugtatom őt.
- Aludj Adammel. Az ő ágya alatt nincsennek szörnyek - szemei felcsillantak, a jó ötlet hallatán
- Te vagy Adam barátnője? - dörzsölte meg a csöppnyi öklével a szemét. Köpni- nyelni sem tudtam.
- Nem, csak barátok vagyunk - bizonygattam, és nem engedtem, hogy  a hangom azt tükrözze, hogy én mást is akarok, ami persze totál igaz volt - Figyelj csak, megígérem, hogy ha legközelebb találkozunk viszek neked valamit, amivel elriaszthatod a szörnyeket, okés? - tereltem el a témát. A háttérbe láttam, hogy Adam halkan oson be a szobába, majd felkapta az ötéves húgát, aki visítozni kezdett.
- Em mért nem alszol még? - hallottam.
- Veled akarok aludni - válaszolta a csöppség, és láttam, hogy Adam nyakát ölelgette.
Leült a székbe és a kistesóját az ölébe ültette.
- Alisha, megismerkedtél már Emmel? -nézett rám, az igéző kék szemével.
- Igen, volt szerencsém. Egy tündéri a húgod, szóval vigyázz, el ne raboljam - viccelődtem, mire Ely a háttérben gyermeki kacajt hallatott.
- Ali! - fogta meg az apró kezeivel a kamerát, és fordította maga felé - Ez ellen a szörny ellen nincs valami módszered? - vágott pofákat és a fejével a háta mögé intett. Most én kezdtem el nevetni - Adam, igazad volt! Nagyon szép lány - hallottam, majd elszabadult a pokol. Adam kikapta a kezéből a kamerát, majd szitkozódás közepette átvitte a másik szobába. Megszeppenve ültem a kamera előtt, és el sem hittem, hogy ezt monta rólam.
Végül visszatért, egyedül.
- Bocs, miatta, de ilyenkor este össze-vissza beszél - túrt bele a hajába.
- Nem történt semmi - ekkor Em a kezében egy babával visszatért.
- Adam, kérlek hadd aludjak itt! Félek! - szipogott. Adam kérdően rám nézett.
- Menj csak nyugodtan! - mondtam. Em intett nekem egyet, majd kikapcsoltam a kamerát.
El sem hiszem, hogy azt mondta rólam, hogy szép vagyok!!!!

04. Meglepetés, avagy egy régi barát

Sziasztok!
Köszönöm a visszajelzéseket, miszerint ne töröljem a blogot!
Ennek megfelelően hoztam egy új részt, ugyan kicsit rövidebb, mint a megszokott, de még vissza kell rázódnom...
Remélem, hogy tetszeni fog, és kapok valamilyen komit vagy pipát.
Xoxo, Dodó


Miután beálltam Adam csapatába, a többi csapat tagjai felháborodottan vették tudomásul: elkeltem.
Választott még pár embert, majd elkezdődött a harc.
Beálltam a kapuba, mert az újonc szerint, nézem először a profikat. Egy percünk volt a válásig, és vesztésre álltunk, míg én bosszúból beengedtem pár gólt.
- Alisha. Ez valami vicc? - kérdezte Adam, aki nagyon jól tudta, hogy mit miért csinálok.
- Ezt én is kérdezhetném! Nem kellett volna ilyen közel engedni őket - hecceltem tovább.
- Oké. Cseréljünk! Be tudsz lőni egy perc alatt legalább kettő gólt? - kék szeme csak úgy csillogott.
- Természetesen! - mosolyogtam. Elindult számomra is a játék, majd őrült módra kezdtem el cselezni az ellenfelet. Pillanatok alatt bent volt az első gól. Felhúzott szemöldökkel és mosolyogva néztem a kapuban álló szőkeségre. Elismerően tapsolt, mire én meghajoltam. Nevetni kezdett, de viszonozni már nem tudtam, mert a labda újra a pályán volt. Másodjára nehezebb volt pontot szereznem, mert a másik csapat igencsak felébredt és igyekeztek megszerezni a labdát.
Máskor is elég jól focizok, de ma valahogy formámban voltam, és csak úgy suhantam a pályán a labdával a lábam mellett. Sikeresen megvolt a második is. A pálya köré a kézilabdások is odagyűltek, figyelvén , hogy sikerül-e 32 másodperc alatt megverni a többieket. A másik csapat sugdolózni kezdett, ami tudtam mire vezet. két oldalról jönnek rám. Régebben mindig velük voltam, jól ismertem a taktikát, és azt is okosan kiterveltem, mit fogok csinálni.
A sípszó hallatán a labdát Adamnek passzoltam, mikor láttam, hogy jönnek felém több oldalról. Előrementem a kapuhoz, és vártam, hogy belőhessem a nyertes gólt, mert a csapatunk többi tagja eléggé le volt fárasztva az eredménytelen 4 percnek köszönhetően.
Adam felrúgta a levegőbe a labdát, amit fejjel levettem, majd miután kaptam egy kis fej sérülést, tovább passzoltam Joenak, ő pedig sikeresen bejutatta a hálóba.
Őrült nagy őrjöngés tört ki, ami tőlünk jött. Fél percig pacsizgattunk, meg kiabáltunk, de ahogy az ofőt megláttuk egyből elhallgattunk.
Mit keres ő itt, mikor tesi óra van?
- Sziasztok, gyerekek! Jót játszatok? - nem akartam már mondani neki, hogy mi már nem játszunk, hanem komoly módon harcolunk egymás ellen az életünkért - Adam, látom beilleszkedtél! - Adam zavartan bólintott - Szóval, megérkezett az új osztálytársatok és szeretném ha vele is kedvesek lennétek, igazán kedves - egy srác jött be a tornateremben, de a többiek fejétől nem láttam semmit.
- Dean Parker - az ütőér megállt bennem egy pillanatra. Stop! Stop emberek! Én már hallottam ezt a nevet. Közelebb dulakodtam magam, majd megláttam egy nagyon jól ismert embert. Mosolyra futott a szám, és reméltem, hogy minél hamarabb meglát és megismer. Mikor mindenki köszöntötte rápillantott és az arcán lehetett látni, hogy leesik a kép neki.
- Alison? - kérdezte. Bólintottam, majd odajött és megölelt.
- Mi tartott ilyen sokáig? Azt hittem hamarabb visszajössz! - öleltem meg.
- Késett a gépem - poénkodott. Mindenki kérdő tekintettel nézett ránk, így kicsit eltávolodtunk egymásról. Nincs köztünk semmi, mert a legjobb barátom volt, még le nem lépett Párizsba. Mindegy...

A tesitanárt nem érdekelte, hogy új diák van, közölte, hogy kezdődik a második forduló, és mivel mi nyertünk, mi maradunk a pályán. Az egyik srácot beállítottuk a kapuba, mi pedig tartva az ellenség erejétől igyekeztünk gyorsan vezetni a labdát.
Ebben a körben, már mindenki ki volt nyúlva, engem is többször ellöktek, egyszer pedig a padlón végeztem, Adam meg úgy szedett össze.
Mire irodalomra beestünk mindenki úgy nézett ki, mintha szaunázott volna: vörösen.
Az irodalom tanárnő rettentően ideges lett a kinézetünk miatt, mert azt hitte, hogy nagyon beteg lett az egész osztály, így elindult keresni egy nővért, hogy nézzen meg minket.
Mire a töri óra elkezdődött, minden tanár lehúzta az energiáinkat a hülyeségeivel.
Így csak feküdni tudtam a padon, és csak akkor mozdultam meg, mikor Adam egy papírt csúsztatott elém.
Ismeritek egymást? - tipikus fiús betűk voltak, amiket olvasván felemeltem a fejem és értetlen fejet vágtam. Dean felé biccentett a fejével, aki a tőlem bal oldalon lévő oszlopban közvetlen mellettem ült.
Mosolyogva fogtam meg a piros tollam és körmölni kezdtem: Aha. Hat és fél éve a legjobb barátok voltunk, de aztán elköltözött Párizsba...
Elécsúsztattam, és néztem az arcát, hogy mosolyra mozdul. Elolvasása után megint írni kezdett.
Á, értem. A tanár elaludt? Hogy válaszolni tudjak a kérdésére felnéztem a lapból és a tanári asztal felé pillantottam. A tanárnő hátra dőlt a széken, feje lehajtva és szokatlan csend vette körül. Halkan felkuncogtam.
A levelezésnek abbamaradt, mert a fiúk is észrevették az alvó mormotát és kihasználva a helyzetet elrakták a töri felszerelését a folyosóra, majd dobálgatni kezdték. Fedezékbe vonultam, hátra mentem Kate-ékhez, mert itt tuti nem találhat el egy radírdarab sem.
Csengőkor aztán felriadt és értetlenül nézett végig az addigra már csendben üllő osztályon.

A suli további része eseménytelenül telt. Nem zártak be egy tanárt se, senki nem aludt el...
Dean azt mondta, hogy este átjön, így lefirkantottam a címem egy papírra, és már ott sem voltam, siettem haza, hogy több időt lehessek Jenna nénivel.
A felhajtóra érve örömmel vettem tudomásul, hogy már itthon van. Mosolyogva szedtem ki a táskám, majd siettem is fel a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, majd bekiabáltam a házba:
- Megjöttem! - sarokba vágtam a cuccom és mikor előjött a ház valamely részéből odaszaladtam és megöleltem.
- Mehetünk? - kapta le a táskáját a pulról.
- Aha - bezárkáltam, majd beszálltam mellé a kocsiba, ő meg elindult a közeli plázába.
Miután sikerült helyet találnunk, felmozgólépcsőztünk a kedvenc üzletünkbe.
- Szóval, mi történt mostanában? - bújt ki egy rakás vállfa mögül.
- Hát jött két osztálytársunk. És képzeld, ki az egyik! - érdeklődő pillantást kaptam, mire alig bírtam visszafogni magam - Dean.
- És felismert? - bólintottam, mire elismerő pillantásokat kaptam - Nézd csak ez jól állna neked! - egy kék ruhát húzott ki, majd a kezembe nyomta, hogy próbáljam fel.
Besiettem az öltözőfülkébe, majd a ruhákat lekapkodtam magamról, és felvettem a kéket.
Ám amikor kinyitottam, hogy megmutassam Jenna néninek, nem ő állt ott, hanem Adam.