07. A randi folytatódik

Halihó!

Köszönöm a véleményeket és a nézettségi szám növekedését!

Őszintén remélem, hogy tetszeni fog a rész, és ha így van akkor ne féljetek megosztani velem!

Jövőhéten vagy utánna lesz új rész, előre nem tudom megmondani, de ne lepődjetek meg, ha nem hozok új bejegyzést..

Nem lett hosszú, de a következőnél szeretném bepóloni..

Xoxo, Dodó

- Kedvenc élet? – támasztottam meg az állam az asztalon lévő kezemen. A hangulat feloldódott köztünk, ahogy túlestünk a „család” témán. Szemei csillogtak és a színtiszta fehér fogai folyton elővillantak.

- Pizza. Képes vagyok azt enni egész nap – forgatta a szemét a saját mondataira, mire halkan felnevettem – Várj, kitalálom! A tied is az – fintort vágva bólintottam, mire hitetlenkedő arckifejezése mosolyba szalad át.

- Milyen feltéttel? – kérdezte.

- Sajt, sonka; igazából mindegy, csak tonhal ne legyen – említésére is kirázott a hideg. Megnyugtatott, hogy ugyanígy van ő is, de egy dolgot utál a tonhalnál, az pedig az édes pizza. Egy pizza legyen sós, és ne édes, mint a csoki, mert az nagyon nem jön össze. Helyeslően bólogattam.

- Ma nem kell Emilyért menned? – pillanatra elgondolkodott, majd sietősen válaszolt.

- Nem. Ma anya van a soron. Beosztjuk, hogy kinek mikor jó, és a szerint járunk el – halványan elmosolyodtam, majd a kérdő pillantására válaszolva beszélni kezdetem: - Olyan jó, hogy ennyire jóban vagy vele és szereted őt.

- Apám után mindent elkövetek, hogy normális legyen az élete és ne maradjon egyedül, mert akkor elkezd valakit hiányolni az ember, aki már nagyon nincs vele – látszott, hogy testileg ugyan itt van, de lelkileg, már nagyon nem.

Eszembe jutott, hogy milliónyi tanulni valóm van, mert holnapi nap teljességgel a tánc körül fog forogni, így nem sokat leszek otthon.

- Mennem kellene – sóhajtottam. Rám emelte kék szemeit, majd szomorúan lebiggyesztette az ajkát, majd hatezredjére is megkérdezte, hogy biztos nem vagyok-e éhes, szomjas. Továbbra is bizonygattam, hogy teljesen jó vagyok. Megadóan bólintott, majd felpattant és a helyiség hatalmas pultjához ment és elővette a pénztárcáját. Furán éreztem magam, hogy egy srác fizeti a fogyasztásom, de amennyire tudom a randikon ez a módi.

Kikerestem a táskámból az autóm kulcsát, és összeszedtem magam.

Kissé bánatos arcát szőke haja remekül kiegészítette. Kék szeme, mint mindig most is csillogott, és akárhányszor belenéztem a gyomrom ugrott egyet.

Vállamra raktam a hátizsákom, és vele a hátam mögött elindultam ki az épületből, ki a sötétségbe.

- Köszönök mindent – mondtam zavartam, mikor már elég közel jártunk az autókhoz.

- Egy kólát ittál, ez aztán a fogyasztás – viccelődött, mire a vállánál fogva próbáltam arrébb tolni. Kidolgozott izmainak köszönhetően, meg sem tudtam mozdítani.

- Mit szólnál, ha megismételnénk? – mosolyodott el és egy szőke tincs a homlokába lógott, amit annyira szerettem volt kisimítani onnan, de tartóztattam magam.

- Újabb randira hívsz? – dőltem a kocsimnak és közben a parkoló aszfaltját néztem.

- Bizony ám – elém állt és közelebb jött. Éreztem a fantasztikus illatát, ami szinte beleitta magát az orromba.

- Benne vagyok – mondtam halkan, mire még közelebb jött. Kezemben a kocsi kulccsal babráltam, mikor egy tincset, ami kilógott a többi közül a két kezébe vett. Megdermedtem, és a szívem hatszor megugrott. Bátorságot merítve felemeltem a fejem, és imádkoztam, hogy el ne vegye onnan a kezét. Arcát figyeltem, ami olya közel volt az enyémhez. Tökéletes bőr, egyenes orr, telt rózsaszín ajkak. Simán elmehetett volna modellnek is.

Ujjait lefutatta az arcomon, majd a nyakamnál megállította és rám nézett.

Pirulásom még mindig nem ment nyugdíjba, agy vörös arcom lehajtottam. Mutatóujját az állam alá helyezte, és felhúzta azt. Felnéztem a gyönyörű kék szemekbe, amik folyton közelebb jöttek. Arca nem árulkodott semmiről, de szemei az ajkaim lesték. Tett egy apró lépést felém, nyakamon lévő keze megsimogatta a bőröm, majd felém hajolt. Szemeink pár pillanatra tartották a kapcsolatot, majd lassan lecsukódtak. Egyszerre vettük a levegőt, és abban a pillanatban, hogy összeérhettek volna a szánk, megszólalt a telefon a zsebében. Pár másodperc volt, mire felfogtuk, hogy a csók nem fog megtörténni, és Adam kissé dühösen elhúzódott. Visszaállítottam a lábaim a lábujjamról a talpamra, majd apró mosollyal az arcomon vettem tudomásul, hogy miközben telefonál, szemét rajtam tartja, és féloldalas vigyorral legelteti a szemét.

Abból a pár mondatból, mit mondott, arra tudtam következtetni, hogy az anyukája van a vonalban, és mikor letette dühösen a zsebébe rakta.

- Minden rendben? – léptem hátra egyet, így a kulcsot a zárba tudtam helyezni.

- Aha - mondta megnyugtatóan.

- Mennem kell – mondtam halkan, majd megvártam még jó éjszakát kíván, és beszálltam a kocsiba, és elindultam haza. 

*Adam szemszöge*

Alisha kihajtotta a parkolóból, de előtte intett és elindult az éjszakába.

Az ősz beállta miatt hamar sötét volt, még így este hétkor is.

Rettentő jól éreztem magam vele, mert nem olyan volt, mint a többi csaj. Nem közölte, hogy neki diétás kóla kell, és nem tűnt el a randi közepén, hogy bepúderezze az orrát, amire amúgy semmi szüksége nem lenne.

Az egész estében az ő családi története volt a meglepő. Ha eddig azt hittem, hogy nekem volt rossz gyerekkorom, akkor azonnal el is felejtem. Az enyém az övéhez képest könnyű volt. El sem tudtam képzelni, hogy nem csak viccel mikor mondta, hogy a saját szülei szinte meg akarták ölni, és, hogy lemondottak róla, mert nem szerették. Hogy ez a mai világ hova süllyedt?

Mégis olyan boldognak látszik, és nem mutat semmiféle öngyilkos hajlamokat, mint az azonos problémával küszködő fiatalok egy része.

Gyönyörű, okos és intelligens. És nem mellesleg, tetszik.

Nem tudom, hogy mi húz annyira hozzá, de mindenesetre nagyon örülök, hogy így van.

Feldobja a napjaimat az iskolában, és az, hogy hajlandó eljönni velem egy második randira, még boldogabbá tesz.

Az autóm felé sétáltam, közben pedig azon agyaltam, hogy anya miért nem tudott volna egy fél perccel később hívni. Tökéletes időzítés volt a csókra, ami sajnos nem történt meg. Nem adom fel a reményt, mert még sokszor fogunk találkozni, de tudatni akartam vele, hogy kedvelem. Nagyon is. Főleg mikor elpirul. Jó tudni, hogy ilyen hatással vagyok rá.

Fiatalok sokasága lépett ki a vendéglőből, és idejét éreztem a távozásnak, még nem kell várnom fél órát, hogy a kezdő sorőrök kitolassanak a parkolóból.

Út közben csak Alishán járt az agyam. Többek között azon, hogy valószínű, hogy a legerősebb ember, akit láttam. Ha nekem kellett volna azt a gyerekkort megélnem, amit neki, nem hiszem, hogy most olyan életet élnék, mint ő.

Nem érdekelt, hogy nincsenek szülei, csak a nagynénikéjével lakik, nem érdekelt, hogy folyton összeköti a haját, sem az, hogy nem ken magára ezer kiló vakolatot.

Egyszerűen tökéletes volt, ahogy van, és mindent el szeretnék követni, hogy boldoggá tegyem és mosolyogni lássam.