05. Black család

Sziasztok!
Megérkeztem én és az 5. rész is.
Köszönöm a visszajelzéseket és bocsánat, hogy egy kicsit kiborultam...
Jó olvasást!
Xoxo, Dodó

- Szia - vigyorgott.
- Szia - mondtam zavaromban - Mit csinálsz itt? - kérdeztem és kijöttem a fülkéből.
- Vásárolok - kaptam az egyszerű választ.
- A női részlegen? - biccentettem oldalra a fejem.
- Nem. Anyával meg Emilyvel jöttem, de elvesztek - magyarázkodott. Halkan felkuncogtam.
- Gondolom Emily a húgod - mentem közelebb.
- Igen, elragadó teremtés. Meg kell majd ismerned - mosolygott - Te egyedül vagy? - nézett körben. Én is elkezdtem keresni a szememmel a nagynénikémet, de mintha a föld nyelte volna el.
- Nem, a nagynénikémmel jöttem, de ő is elveszett - mosolyogtam.
Ekkor egy magas barnahajú nő jött mellénk. Karcsú alkatából pontosan tudtam, hogy táncos, vagy az volt.
- Nem láttam Emilyt? - kérdezte. Hangja egy picit ideges volt.
- Nem. Anya őt itt Alisha Jones, a padtársam. Ali ő az anyám Nora Black - mutatott be minket egymásnak. Jobban megnézve rengeteg hasonlóság volt köztük. Az orruk ugyan olyan egyenes, szemük színe is megegyezik.
- Örülök, hogy találkoztunk - rázta meg a kezem.
- Én is - bájologtam.
- Ha most megbocsájtatok nekem, meg kell keresnem egy ötévest! - nevetni kezdtünk és ő eliszkolt.
- Nagyon jó fej az anyukád - mondtam mikor elment.
- Igen, elég laza. Lefénymásoltam a füzeteidet, holnap odaadom - tette zsebre a kezét.
- Okés. De most visszamegyek, leveszem ezt magamról - kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, mert nem vagyok hozzászokva az ilyen fajta ruhákhoz.
Mosolygott, és bólintott, de mielőtt elment volna visszaszólt - Mindenképp vedd meg. Jól áll - aztán egyedül maradtam a pirulásommal. Megráztam a fejem, hogy tisztuljon ki és visszamentem öltözni. Kicsit vonakodva, de végül úgy döntöttem, hogy megveszem a ruhát. Vagy inkább megvetetem...
Jenna néni akkor került elő, mikor a kék ruhával a kezembe kutakodtam a farmer részlegen.
- Na, jó lett a ruha? - kíváncsiskodott. Mosolyogva bólintottam.
- Hova tűntél? - tettem fel a kérdést most én.
- Öhmm..hívtak telefonon és sűrgősen fel kellett vennem - magyarázta.

A délután további része vásárlással telt. Kaptam egy ruhát, egy farmer, két felsőt és egy hattyút ábrázoló nyakláncot. Az utóbbit a versenyen való szereplésemért kaptam - meg így előre.
Beszámoltam neki mindent a dögös Adamről és a mai őrült napról.
Úgy látszott, hogy kikapcsolt egy kicsit és nem a munka világába menekült. Hivatalosan is megígérte, hogy eljön a versenyekre, ha pedig nem tud eljönni, akkor küld egy kamerás, aki felveszi a műsoromat.
A második lehetőség kicsit fura gondolatokat ébresztett bennem, de meg sem szólaltam csak bólogattam.
Elmentünk vacsorázni egy kínai étterembe, ahol sült tésztát ettünk meg egyéb undorító dolgot.
Soha nem voltam oda a kínaiért, de velem ellentétben Jenna imádta, és ezért sokszor belementem az ötletbe, miszerint együnk azt.
Mire hataértünk kicsit elfáradtam, pedig még a tanulás hátra volt.
Megköszöntem a cuccaimat és elindultam fel az emeletre. A friss szerzeményeket a gardróbomba beakasztottam, majd lehuppantam a gépem elé, és bekapcsoltam. A holnapi órarend kicsit könnyebb, minta mai. Kezdésnek infó, majd spanyol, irodalom, rajz és földrajz, tesi.
Az egészben az a húzós, hogy föciből tz-t írunk, így nekiálltam a vaktérkép gyártásnak, még előhívta a gép az internetet.
Másfél órával, három vaktérképpel, négy elszakadt lappal később feladtam a harcot a térkép bememorizálásával. Egyszerűen elegem volt...
Örültem is mikor a Facebook böngészése közben bevillant a Skype ablak. Jól eső sóhaj szakadt fel a mellkasomból is örömmel fogadtam el a videó hívást.
- Hali! - mosolygott. Sötétkék pólót viselt, ami szinte majdnem olyan színű votl, mint a szeme. Haja össze-vissza állt, mintha csak most túrt bele valaki.
- Szia - állítgatni kezdtem a székem háttámláját, hogy hadd tudjak benne kényelmesen elterülni.
- Mizu? - mosolygott.
- Elégettem a föci könyvet, szóval minden a legnagyobb rendben! - kiléptem a virtuális világból, és csak a Skype maradt megnyitva.
- Jaj, ne is mondd. Utálom! - seperte le az asztalról a könyvet. Mosolyogni kezdtem és a háttérből lehetett hallani, hogy valaki az ő nevét kiáltja.
- Várj egy percet, mindjárt visszajövök - miután biztosítottam, hogy maradom kisétált a szobájából. Amennyire tudtam körülnéztem a szobjába, és megállapítottam, hogy tipikus fiús szoba. Poszterek rock együttesektől, sötétkék színek, könyvespolc könyvekkel és videójátékokkal, akik előtt díszek sorakoztak. Mielőtt tovább kémlelhettem volna a szobáját, egy apró teremtés besétált a szobába, és felküszködte magát a székbe. A legangyalibb arcocska kukucskált bele a kamerába, mire mosolyogni kezdtem. Haja két copfba volt rendezve a feje tetején.
- Szia - köszöntem mosolyogva.
- Szia. Emily vagyok - mosolygott. Apró fogai is kivillantak a szájából és így vigyorogva még tündéribb volt.
- Mért nem alszol már, Emily? - érdeklődtem.
- Szörnyek vannak az ágyam alatt - mondta szomorúan - Félek tőlük - magyarázta. Hatalmas barna szemei fogva tartották az enyémeket, és közelebb menjek, hogy valami kedveset mondjak, amivel megnyugtatom őt.
- Aludj Adammel. Az ő ágya alatt nincsennek szörnyek - szemei felcsillantak, a jó ötlet hallatán
- Te vagy Adam barátnője? - dörzsölte meg a csöppnyi öklével a szemét. Köpni- nyelni sem tudtam.
- Nem, csak barátok vagyunk - bizonygattam, és nem engedtem, hogy  a hangom azt tükrözze, hogy én mást is akarok, ami persze totál igaz volt - Figyelj csak, megígérem, hogy ha legközelebb találkozunk viszek neked valamit, amivel elriaszthatod a szörnyeket, okés? - tereltem el a témát. A háttérbe láttam, hogy Adam halkan oson be a szobába, majd felkapta az ötéves húgát, aki visítozni kezdett.
- Em mért nem alszol még? - hallottam.
- Veled akarok aludni - válaszolta a csöppség, és láttam, hogy Adam nyakát ölelgette.
Leült a székbe és a kistesóját az ölébe ültette.
- Alisha, megismerkedtél már Emmel? -nézett rám, az igéző kék szemével.
- Igen, volt szerencsém. Egy tündéri a húgod, szóval vigyázz, el ne raboljam - viccelődtem, mire Ely a háttérben gyermeki kacajt hallatott.
- Ali! - fogta meg az apró kezeivel a kamerát, és fordította maga felé - Ez ellen a szörny ellen nincs valami módszered? - vágott pofákat és a fejével a háta mögé intett. Most én kezdtem el nevetni - Adam, igazad volt! Nagyon szép lány - hallottam, majd elszabadult a pokol. Adam kikapta a kezéből a kamerát, majd szitkozódás közepette átvitte a másik szobába. Megszeppenve ültem a kamera előtt, és el sem hittem, hogy ezt monta rólam.
Végül visszatért, egyedül.
- Bocs, miatta, de ilyenkor este össze-vissza beszél - túrt bele a hajába.
- Nem történt semmi - ekkor Em a kezében egy babával visszatért.
- Adam, kérlek hadd aludjak itt! Félek! - szipogott. Adam kérdően rám nézett.
- Menj csak nyugodtan! - mondtam. Em intett nekem egyet, majd kikapcsoltam a kamerát.
El sem hiszem, hogy azt mondta rólam, hogy szép vagyok!!!!